Szász Veronika

Szász Veronika
Született1988. május 2. (36 éves)
Budapest
MűvészneveVENI
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • grafikusművész
  • művésztanár
  • énekes
IskoláiMagyar Képzőművészeti Egyetem (–2014)

  • weboldal
Sablon • Wikidata • Segítség

Szász Veronika Sára, művésznevén VENI (Budapest, 1988. május 2. –) grafikusművész, művésztanár, énekesnő, dalszerző, zenei producer.

Életpályája

Szász Veronika Sára 1988-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában könyvkötő-restaurátor szakán végezte, majd 2014-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika és Képzőművész tanár szakán diplomázott, mesterei Auth Attila, Felsmann Tamás és Molnár Kálmán voltak.[1] Tanulmányai során meghatározó mestere volt Kiss Zoltán László.

2016-2021-ig a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban (közismert nevén a Kisképzőn) tanár a grafika szakon.[2]

A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT) 2015 óta tagja.[3]

Rendszeresen énekel VENI művésznéven, tagja volt több különböző zenei formációnak is (Veronika and the Wedding Boys (2010–2017), VENI és Zsolt (Albert Zsolttal)). Több felvételt is készített a Folkfonics együttessel. Mestere Micheller Myrtill, akitől 2010-2020-ig tanult énekelni.

2015-ben felkérték, hogy vegyen részt a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés Bálint-napi akciójában. A meghívott, önmagukat nyitott zenészeknek nevező népszerű előadók (Pa-dö-dő, Kistehén Tánczenekar, The Biebers, Szász Veronika) „Mindenki lehet szerelmes” mottóval ismert számok újragondolt változatát adta elő.[4]

2018 december 8-án jelent meg első saját dupla albuma UNFOLD I és UNFOLD II címmel, Deutsch Gábor Beauteous Beats nevű kiadójának gondozásában. A 32 kompozícióból álló "zenei napló" közreműködő zenészei Bata István, Meggyes Ádám, Gyémánt Bálint, Dobozy Ágoston és Sampo Hiukkanen, a sound design társalkotója és a master készítője Deutsch Gábor (Anorganik).

Az album Szász Veronika zenei tanulmányai és tapasztalatai (klasszikus zene, egyházzene, népzene, jazz, popzene) illetve képzőművészi tevékenységének sajátos zenei szintézise, melyben alapkoncepció az expresszív önkifejezés. A kompozíciókban meghatározó szerepet kap az intuíció és a véletlen, amit a közreműködő zenészek szabad játékával együtt a szerző kifinomult ízléssel állít saját, személyes, szubjektív önkifejezésének szolgálatába. A pillanatiság kompozíciós rögzítésével a művész szándéka egy időkapszulaként működő zenei lenyomat létrehozása.[5]

Az Unfold tele van határátlépésekkel, de nem csinál ebből nagy ügyet – inkább a határokkal mit sem törődő, természetes (vagy annak tűnő, de nyilván kiküzdött) szabadság jellemzi, mintsem a feltűnő avantgárd gesztusok. Az album számai ugyan gyakran követik a dalformát, de ez csak egy opció a több között.

Az alapelemek már itt azok, amiket feljebb soroltam. Vannak egészen szabályos dalok, köztük elektronikával fűszerezett jazz vagy éppen triphop; de bármikor jöhet egy meglepetés: erősebb hiphopos ritmus (Undetectable Mate); fémesebb, akár ipari hatású ütősök (Tiszta víznek, Deer Of The First Head); a kilencvenes évek közepén kialakult, később többször feltámadt UK garage tört ritmusai (Ease Away); a többinél elszabadultabb jazzes szólamok (Swim Across); vagy akár olyan zene, amit leginkább pszichedelikus, kissé nyomott ambientnek lehet nevezni (Set Out). Többször előfordul, hogy az elektronika kikezdi a ritmus és az ének egységét (a játékos, kissé Matthew Herbert sajátos house-számait idéző Don’t Play Around és a fojtott Káosz). A Time We Have Lost pedig hiába dolgozik ugyanazokkal az elemekkel, mint a többi dal, szinte darabjaira hullik.

Összességében egy nagyon izgalmas, számos pompás részletet tartalmazó vállalkozás az Unfold; ugyanakkor érezhetően az nem is volt cél, hogy ebből egy kerek, albumszerű (dupla) album álljon össze, ezért inkább részleteiben, mintsem teljes egészében ajánlott hallgatni.

A 2020 augusztus 8-án megjelent, immár Szász Veronika és Bata István duója által jegyzett UNFORM címe azt is jelenthetné, hogy ez a (kvázi) formátlanság immár programszerű. Mégis, egységesebb a hangzás, amiben a basszusgitár a korábbinál – nem meglepő módon – hangsúlyosabb szerepet tölt be. Ugyan az eszközpark redukáltabb (az ének, elektronika, basszusgitár, fúvósok mellett csak ritkán jelenik meg más), valójában igencsak telített a hangzástér. Ezt leginkább az ének effektezése éri el; mi több, a hang megtöbbszörözése, zengetése, a sztereótérben való mozgatása sokszor kikezdi az éneklés egyik hagyományos alapjellemzőjét, a linearitást.

Ugyan 81 perces terjedelmével feszegeti a határt, az UNFORM mégiscsak albumszerűbb a hangzás egységének köszönhetően – amibe azért beleférnek ambientes és/vagy pszichedelikusan elrebbenő daluk ugyanúgy, mint az I Hope It’s You szinte bass musicot idéző groove-ja vagy a Po. keményebb dobjai. A lemezt az Ég a város zárja, ami 15 percben, fokozatosan bomlik szét, és végül finoman radikális improvizációba torkollik.

Már az Unfold is mutatta a népzenei ihletést, de ez itt még erősebb lett, illetve jobban érződik ez a hatás a többi, nem közvetlenül népdalos hatású számon is.

Bár valóban az Unfold tizenegy és az UNFORM két számának újragondolt változatait tartalmazza, a 2021 február 15-én kijött Unfold Live [6] bátran nevezhető önálló albumnak, olyan mértékű az átalakulás, illetve annyira egységes a hangzás.[7] Most még redukáltabb, és ezúttal annak is érződik: csak a lényeg maradt meg. A jóval kevésbé effektezett ének, basszusgitár és a főként a dobokra koncentrálódó elektronika mellett alig néha hallunk valami mást: visszafogott szintetizátort, furulyát. Több számban csak a basszusgitár kísér, ami mutatja, hogy a dob nemcsak azért van (mint oly sokszor), hogy legyen valami, ami megtámaszt.

Az egyértelműbb, hogy a sokszor a hagyományosan a gitár által betöltött szerepbe kerülő, leginkább a jazzből táplálkozó basszusgitár mit tesz hozzá az összképhez; érdekesebb, hogy a tényleg szinte minimális elektronika hogyan tudja gazdagítani a dalok jelentését. Nagyrészt neki köszönhető a Time We Have Lost és a Having Fun dramaturgiai íve a visszafogottságtól az erősebb, sűrűbb zárásig. A Grey Ghostban az ének sérülékenységét, a basszusgitár fojtottságát ellenpontozza hatásosan az egyszerű, kissé nyers hangzású dobgép, ami leginkább a hiphop őskorát idézi, csak végletekig lelassítva. Az S2 feszültségét, a Down On Your és a Mess Inside lebegő, kissé szürreális hangulatát is nagyrészt az elektronika hozza be. A Don’t Play Aroundban a legerősebb ritmus, és miközben a szöveg arról szól, hogy „elkaphatsz, ha akarsz, áthágom a szabályokat és lelassítok”, a dob az utolsó percben még fel is gyorsít, szinte már house-ba fordul. Szeretőm e táncba közel-keleties, megálló-elinduló ritmusai, súlyos basszusa az énekkel és az éteri furulyaszólammal együtt alkotja meg a különleges, egyszerre melankolikus és erotikus hangvételt, ami valami lefojtott, de a kitöréshez közeli energiát is sejtet.

A nagyszerű album utolsó száma az UNFORM-ról származó Régi szeretőmért csak basszusgitárral kísért változata, ami nemcsak lezár, hanem – ez utólag még jobban hallható – új irányt is nyit, amit a következő album folytat.

A 2020 február 15-én megjelent Az út / The Way [8] hangszerelése továbbra is redukált, de ismét sűrűbben kitölti a hangzásteret, mégpedig most úgy, hogy a hangszerek, szólamok jóval szorosabban egymásba kapcsolódnak. Ez egyfelől a leginkább népzenei ihletésű, másfelől pedig a „legpoposabb”, helyenkén kifejezetten könnyeden szórakoztató VENI-album.

Fontos újdonság, hogy ezúttal minden dalnak magyar a szövege. Ezeken is érződik a népdalok hatása, de önálló világlátásról tanúskodnak, és nem egyszer saját életfilozófiát fogalmaznak meg költő nyelven – kicsit talán hasonlóan, bár közben egészen másként is, mint a Bajdázó szövegei.

Ezúttal talán kevesebb az izgalmas zenei megoldás, de azért vannak bőven csemegék, például az, ahogy a A vadászi ostor a Szeretőm e táncba zenei megoldásait folytatja, variálja. A másik oldalon viszont kárpótol ezért az, hogy a szövegek sok felfedezni valót tartogatnak, és persze a fülbemászást, mi több, a korábbiaknál jóval nagyobb együtténeklési potenciált sem szabad lebecsülni.

A VENI nagyon konzisztens világot épít, ami egyben kifejezetten sokszínű is. Az első négy albumból összeálló ív nem jelöli ki szigorúan, hogy merre mehet innen tovább, hiszen a személyiség konzisztenciája mellett az önkifejezés szabadsága is lényegi jellemzője ennek a zenének.

Elismerései

ArtHungry Díj 2016 — Képgrafika kategória II. díj[9]

Graphis Poster Award, Honorable mention 2024 [10]

Jelentősebb kiállításai

2012

  • XVIII. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[11]

2013

  • Cégér – Akvárium Klub (Budapest)[12]

2014

  • Jeles! – Hegyvidék Galéria (Budapest)[13]
  • Best of Diploma – Barcsay-terem (Budapest)[14]
  • XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[15]

2015

  • A XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále Budapesti Tárlata – Barcsay-terem (Budapest)[16]

2016

  • PosterFest – Gömb Aula (Budapest)[17]
  • XX. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[18]

2017

  • NeighbourART meetup és kiállítás – Brody Club Life (Budapest)[19]
  • ITT és MOST – Andrássy úti Galéria (Budapest)[20]
  • Nemzeti Szalon 2017 – Műcsarnok (Budapest)[21]
  • 3. ArtHungry – Hygge rendezvényterem (Budapest)[22]
  • Tíz év nagy vonalakban (10. Graphifest) – Tesla kiállítóterem (Budapest)[23]
  • 15. Arany Rajzszög kiállítás – Tesla kiállítóterem (Budapest)[24]
  • Plakát a plakát után – Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest)[25]

2018

  • 16. Arany Rajzszög kiállítás - Tesla kiállítóterem (Budapest)[26]
  • XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé - Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba) [27]

2019

  • XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé -Vigadó Galéria (Budapest) [28]
  • Opla Projekt Colors plakátkiállítás - Szimplakert (Budapest) [29]
  • Ady 100 - Typoszalon [30]
  • Bauhaus 2019 (11. Graphifest) - Barcsay terem (Budapest) [31]
  • 17. Arany Rajzszög kiállítás - Barcsay terem (Budapest) [32]

2020

  • 18. Arany Rajzszög kiállítás - MOME Ground (Budapest) [33]
  • Moholy - Nagy 125 kiállítás (12. Graphifest) [34]

2021

  • XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennálé (Békéscsaba) [35]
  • 19. Arany Rajzszög kiállítás - Barcsay terem (Budapest) [36]
  • Embléma feketén fehéren 2.0 (13. Graphifest) - MOME Ground (Budapest) [37]
  • Typohungry - A haza tipográfia elmúlt húsz éve - Deák Palota (Budapest) [38]

2022

  • Térfoglalások - A régi műcsarnok története [39]
  • 20. Arany Rajszög kiállítás - MOME Ground (Budapest)

2023

  • 21. Aranyrajzszög - MOME Ground (Budapest)

2024

  • 22. Aranyrajzszög - MOME Ground (Budapest)
  • Mesterek és tanítványok IV. - Óbudai Társaskor, Pince Galéria (Budapest) [40]
  • Stanc, Kreatív Magyar Gasztrocsomagolások könyvbemutató és kiállítás, Deák Palota (Budapest) [41]

Jelentősebb egyéb megjelenései

  • A 2012-ben megrendezésre került XVIII. Tervezőgrafikai Biennálé nyertes plakátterve. Kreatív Online, 2014. március 10. [2016. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 30.)
  • A hét műtárgya: Csipkeszövés – avagy tisztelgés a női feltalálók előtt. Phenom'enon Magazin, 2016. június 9. (Hozzáférés: 2017. november 30.)
  • Kulinyi István: Plakát a plakát után – 130 éves a magyar plakát. Magyar Plakát Társaság, 2017. november. (Hozzáférés: 2017. november 30.)[halott link]
  • ArtHungry Könyv
  • Typohungry könyy - Tipográfia Magyarországon a XXI. században [38]
  • Magyar Logók[42]
  • Stanc, Kreatív Magyar Gasztrocsomagolások [43]

Diszkográfia

VENI és Zsolt

  • Hull a szilva a fáról. YouTube, 2011. március 6. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Fűzfa. SoundCloud, 2011. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Just The Two Of Us (Bill Withers cover). SoundCloud, 2013. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Why Dont You Do Right (Peggy Lee cover). SoundCloud, 2013. (Hozzáférés: 2016. november 28.)

VENI Projekt

  • Middle Of The Bed (Lucy Rose cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Tuna Fish (Emilia Torrini cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Who Will Comfort Me (Melody Gardot cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Dunaparton (magyar népdal). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Re (Nils Frahm cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • There feat. Mark Zentai (Koda cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Futile Devices (Sufjan Stevens cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • White Ladder (David Grey cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Sunny Road (Emilia Torrini cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Love Can Damage Your Health (Telepopmusic cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Today (Zero7 cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Film Burn (Yppah cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Machines (Koda cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • White Ladder (David Grey cover). YouTube, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)

Folkfonics feat VENI

  • Lipicai labzom. YouTube, 2016. április 27. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • De szeretnék. iTunes, 2016. október 11. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Két karodban. YouTube, 2016. november 8. (Hozzáférés: 2016. november 28.)

VENI: Unfold I [44]

  • Down On Your (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Having Fun (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Silent Sigh (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Home (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Journey (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Undetectable (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Don't Play Around (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Tiszta víznek (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Unspoken (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Grey Ghost (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Time We Have Lost (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Deer Of The First Head (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Szeretőm e táncba (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Hold On (UNFOLD I.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)

VENI: Unfold II[45]

  • Getting Old (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • De virágja (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Swim Across (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Heal The Earth (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Gyere ki te gyöngyvirág (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Ease Away (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • S2 (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Káosz (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • R.I.P. (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Set Out (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Ever Change (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Mess Inside (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Remember (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Zoom (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Sziget (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Zöld erdőben (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • A budai nagy hegyre (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  • Etűdke (UNFOLD II.). Beauteous Beats, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 8.)

VENI: Unform

  • Ekertemben (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Hull a szilva (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Call me (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Régi szeretőmért (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Párnám szélén (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Travel (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • I Hope it's You (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Lóra lő (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Po. (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Kéz a kézben (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Forest Forest (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • 1011 (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Hát az mondom (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Csillagok, csillagok (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Galambom (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Sírva vígad a magyar (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.
  • Ég a ház is (Unform). Beauteous Beats, 2020. augusztus 8.[46]

VENI: Unfold Live

  • Journey (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Time We Have Lost (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Having Fun (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Grey Ghost (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Galambom (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Home (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • S2 (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Down on Your (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Silent Sigh (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Don't Play Around (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Mess Inside (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Szeretőm e táncba (Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.
  • Régi szeretőmért Unfold Live). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 15.[47]

VENI: The Way / Az út

  • Sliced Bread / Megszegett kenyér (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • The Grief of The Rooster / Kakas sirató (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Above The Fig / Füge fölött (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • On Elliah’s Chariot / Illés szekerén (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • The Way / Az út (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Man of Words / Szavak embere (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • My Baby / Az én babám (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Easy Autumn Wind / Könnyed oszi szél (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • If It Does / Ha mégis (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • The Hunter Whip / Vadászi ostor (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Make Music / Lobbantsd zenére (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Again and Again / Újra meg újra (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.
  • Passengers / Utasok (The Way / Az út). Hunnia Records, Native DSD, 2020. február 25.[48]

VENI: Escaping Game

  • Why be (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Rooster (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Bridge (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Baby (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Wings (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Near (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Autumn (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Unseen (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Bread (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Mate (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Need one (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • The same way (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.
  • Time traveller (Escaping Game). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01. [49]

Sampo Hiukkanen feat. VENI: Gaze

  • Gaze (Sampo Hiukkanen, String Theory). Hunnia Records, Native DSD, 2023. december 01.

Jegyzetek

  1. Grafika szak, Tervezőgrafika szakirány 2014. évi diplomamunkái. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2014. [2016. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  2. A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium tantestületi névsora. Kisképző, 2016. [2016. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  3. Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága. MATT, 2015. [2010. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  4. Mindenki lehet szerelmes - Valentin-napi zenés akció a nyitottságért!. Nyitottak vagyunk, 2015. [2016. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  5. Citromsárga csütörtök és a mélyrétegek - VENI-albumpremier és -interjú. Lángoló Gitárok. (Hozzáférés: 2019. december 13.)
  6. JazzMa - Lemezpolc - Kritika - Veni (Szász Veronika): Unfold Live (magyar nyelven). www.jazzma.hu. (Hozzáférés: 2022. május 31.)
  7. Zrt, HVG Kiadó: “Nagyon inspirált a saját rekedtségem” – dupla klippremier Venitől (magyar nyelven). hvg.hu, 2021. február 15. (Hozzáférés: 2022. május 31.)
  8. „Éneklés közben hegedűnek képzeltem magam” – Lemezpremier! VENI: Az út. Recorder. (Hozzáférés: 2022. május 31.)
  9. Átadták az első ArtHungry Díjakat. octogon.hu, 2016. október 3. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  10. VLA: Kreatív Online - 3 magyar érem született a rangos Graphis poszterversenyen (magyar nyelven). Kreatív Online, 2024. május 31. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  11. Kovács Dániel: Péntektől: 18. Országos Tervezőgrafikai Biennále!. Home Gardening, 2012. november 14. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  12. Lezárult a CÉGÉR alkotói pályázat első fordulója. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013. április 10. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  13. Kiállítás Auth Attila tiszteletére. Kreatív, 2014. március 3. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  14. Debreceni Boglárka: All the Best!. Új Művészet, 2014. szeptember 15. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  15. XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále 2014. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2014. november 24. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  16. A XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále Budapesti Tárlata – 2015. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2015. szeptember 28. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  17. Magyar tervezől kulturális, kereskedelmi, közérdekű, autonóm plakátjai. Posterfest Budapest, 2016. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  18. Országos Tervezőgrafikai Biennále. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, 2016. november 26. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  19. NeighbourART meetup és kiállítás 2017. NeighbourART, 2017. (Hozzáférés: 2017. március 31.)
  20. ITT és MOST. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2017. március 14. [2017. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 31.)
  21. Nemzeti Szalon 2017. Műcsarnok, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  22. 3. ArtHungry Díjátadó. ArtHungary, 2017. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  23. Tíz év nagy vonalakban. port.hu, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  24. 15. Arany Rajzszög kiállítás. ART, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  25. Válogatás a kortárs plakátművészet elmúlt 30 évéből. Klebelsberg Kulturkúria, 2017. november. (Hozzáférés: 2017. november 30.)
  26. Kiosztották az idei Arany Rajzszög díjakat - Sikeradó”, Sikeradó, 2018. november 8. (Hozzáférés: 2018. december 4.) (hu-HU nyelvű) 
  27. XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé”, Munkácsy Mihály Múzeum (Hozzáférés: 2018. december 4.) (hu-HU nyelvű) 
  28. MKE. [2019. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
  29. OPLA. [2019. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
  30. Meghívó: A TYPOSZALON Betű-poetikák kiállítása. www.computerart.hu. (Hozzáférés: 2019. augusztus 17.)
  31. 11. Graphifest, Bauhaus 2019. [2019. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. június 20.)
  32. Díjazottak (magyar nyelven). Arany Rajzszög. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  33. 18. Aranyrajzszög díjátadó és kiállítás – Magyar Plakát Társaság (magyar nyelven). [2021. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  34. MOME - Graphifest 2020 | díjátadó és kiállításmegnyitó (magyar nyelven). MOME. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  35. XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennálé | Munkácsy Mihály Múzeum (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  36. 19. alkalommal adták át az Arany Rajzszög díjakat (magyar nyelven). DESIGNISSO, 2021. szeptember 23. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  37. Farkas, Anna: Embléma feketén-fehéren 2.0 (angol nyelven). Fonts in Use, 2019. február 20. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  38. a b TypoHungry – a hazai tipográfia elmúlt húsz éve (magyar nyelven). Octogon. (Hozzáférés: 2021. szeptember 28.)
  39. ikOn: Térfoglalások – A régi Műcsarnok történetei. ikon.hu. (Hozzáférés: 2022. május 30.)
  40. Kiállítás – Óbudai Társaskör (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  41. ArtHungry: STANC – a legszebb csomagolt magyar ízek egy könyvben | phenom.hu (magyar nyelven). PHENOM, www.phenom.hu. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  42. Magyar logók (Vasvári Péter). Hozzáférés: 2022. május 30.  
  43. ArtHungry: STANC – a legszebb csomagolt magyar ízek egy könyvben | phenom.hu (magyar nyelven). PHENOM, www.phenom.hu. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  44. VENI: Unfold I. iTunes, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 26.)
  45. VENI: Unfold II. iTunes, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 26.)
  46. UNFORM, by VENI (angol nyelven). VENI. (Hozzáférés: 2022. május 30.)
  47. Unfold Live (angol nyelven). NativeDSD Music. (Hozzáférés: 2022. május 30.)
  48. The Way (Pure DSD) (angol nyelven). NativeDSD Music. (Hozzáférés: 2022. május 30.)
  49. „A mellkasomon dobolok, az arcomon zongorázok” – Itt van VENI új lemeze, az Escaping Game. Recorder. (Hozzáférés: 2024. június 11.)

Források

  • Szász Veronika - grafikus. Neighbour Art, 2016. február 26. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Meleg szerelmes dalok Valentin-napra. HVG, 2015. február 14. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Prieger Zsolt: Citromsárga csütörtök és mélyrétegek – VENI-albumpremier és -interjú. Lángoló Gitárok, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 26.)

További információk

  • Szász Veronika grafikai munkái a Bēhance (nemzetközi portfóliórendszer kreatív szakemberek számára) oldalain. Bēhance, 2016. (Hozzáférés: 2016. december 3.)
  • CÉGÉR - Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázat. Home Gardening, 2013. április 12. [2016. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Dupla klippremier Venitől. HVG, 2021. február 15. (Hozzáférés: 2021. február 15.)