Sándor Anikó

Sándor Anikó
Született1953. május 16. (71 éves)[1]
Budapest[1]
Foglalkozása
Iskolái

  • Facebook
Sablon • Wikidata • Segítség

Sándor Anikó (Budapest, 1953. május 16. –) magyar újságíró, író, rádiós és televíziós, szerkesztő, riporter.

Életpályája

Pályafutását a Magyar Televízióban kezdte, mint szerkesztő-riporter. Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című műsorában debütált. 1986-ban a Magyar Rádió szerkesztő-riportere lett, kezdetben a Szombat délelőttben és a Napközbenben hangzottak el riportjai, valamint szerkesztette-vezette is e műsorokat.

Később a Családi tükör című műsor felelős szerkesztője lett és éjszakai műsorokat vezetett a Kossuth adón. Ezzel párhuzamosan a (kezdetben még a MR-hoz tartozó) Danubius Rádióban éjszakai műsorokat vezetett, "Az ördög rádiója"-címmel.

Állandó munkatársa volt a 168-Óra című politikai műsornak, 1994-ben egyike volt a politikai okból a Magyar Rádióból elbocsátott 129 rádiósnak.

A kormányváltást követően visszatért a Kossuth adóra, ahol 2005-ig dolgozott. Ezt követően színes női magazinok felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, de 2010-ben egy váratlan döntéssel hátat fordított addigi szakmai életének, és 2011-ben megjelent az első regénye: „El Camino – Az út, ami hazavisz” címmel. Azóta újabb 15 könyve jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. 2022 óta írás-coach-ként tevékenykedik, pályakezdő reménybeli szerzőknek segít felépíteni a saját történetüket, és elkalauzolja őket a könyvírás és a könyvkiadás rejtelmeiben.

Tanulmányai

  • Bálint György Újságíró Akadémia
  • Kodolányi János Főiskola média szak

Magánélete

Első férje: Csurgai Attila, zenész
Második férje: Dr Wagner András, orvos
Gyermekei: Csurgai Dorottya, pszichológus

Megjelent művei

  • El Camino − Az út, ami hazavisz (2011)
  • Az ajándék (2012)
  • Pillangó a vállamon − A Buenos Aires-i kaland (2012) (Később Tangó címmel adták ki újra)
  • Zuhanó repülés − Összetörve Indiában (2013)
  • Magyar Camino − A magad útján (2013)
  • Én igen nagy vétkem − 5 nap Mariazellben (2014)
  • Házasságsirató (2016)
  • Tévúton (2016)
  • Buen Camino (felnőtt színező, saját rajzokkal) (2016)
  • Thaiföldi feleség (2018)
  • Hamis profil (2018)
  • Magányügy (2019)
  • Asszonymesék (2020)
  • Férfimesék (2021)
  • Összezárva (2022)

Díjai

  • Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma sajtódíj (1990)
  • Nívódíj (168 óra, 1993)

Jegyzetek


Források

  • KKH: Ki kicsoda a hírközlésben? Szerk. Bodrits István és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1994.
  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  • facebook oldala
  • Kényszerleszállást élt túl az írónő
  • Heti LibaZsír – Sándor Anikó
  • Heti libazsír – Sándor Anikó
  • Sándor Anikó volt a városi könyvtárban
  • A TE utad