Pruti hadjárat (1710–11)

Pruti hadjárat (1710-11)
Orosz–török háborúk
Dátum	1710. november 20. – 1711. július 21.
Helyszín	Moldvában és a Prut vidékén
Casus belli	XII. Károly svéd király a törökökhöz menekült, s kiadását a szultán megtagadta a cárnak
Eredmény	Oszmán-török győzelem az oroszok felett
Terület- változások	Oroszország lemond Azovról, Taganrogról és több fekete-tengeri erődjéről
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Oroszország  Moldva  Oszmán Birodalom  Krími Tatár Kánság  Havasalföld
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Borisz Seremetyev feldmarsall  I. (Nagy) Péter orosz cár  Dimitrie Cantemir moldvai uralkodó  Baltaji Mehmed török nagyvezír
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Kb. 60 000 fő Kb. 150 000 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Pruti hadjárat témájú médiaállományokat.

A pruti hadjárat az 1710-11-es orosz–török háború közismert neve.

A háború fontos előzménye volt, mikor XII. Károly svéd királyt a poltavai csatában az oroszok megsemmisítették és végig kergették Ukrajnán. Károly serege maradványaival a Oszmán Birodalomba Benderig (más néven Bengyeri, ma Moldova) menekült, ahol 1713-ig tartózkodott.
Károly a töröktől várt katonai segítséget az orosz cár ellen, mire Nagy Péter haladéktalanul követelte, Károly kiutasítását Oszmán Birodalomból.
III. Ahmed deklarálta a háborút és 1710. november 20-án az Oszmán Birodalom hadat üzent Oroszországnak.

1710-ben gróf Borisz Seremetyev betört a román területekre, majd 1711 elején a Nagy Péter vezette 51 ezer fős orosz sereg nyomult be Moldvába. Az ország akkori uralkodóját, Dimitrie Cantemirt a törökök emelték trónra, ehelyett ő titkos tárgyalásokba kezdett a cárral az átállásról. A fejedelem abban bízott, hogy orosz segítséggel felszabadítja hazáját. A szultán azzal bízta meg, hogy tartsa szemmel Constantin Brâncoveanu havaselvei fejedelmet, aki szintén át akart állni a cár oldalára. Brâncoveanu a cárnak fegyveres segítséget ígért és ellátást Havasalföldön, ezért Péter háromszáz zacskó aranyat küldött a költségek fedezésére. De mivel Cantemir és Brâncoveanu ellenségek voltak, ezért kétszínű játékot űzött mind a törökökkel, mind az oroszokkal. A havasalföldi erőket a moldvai határnál állította fel. A cár mellé csak abban az esetben állt volna, ha az oroszok idejében benyomulnak Havasalföldre, de ha az oszmánok lennenének gyorsabbak, akkor megmarad a szultán pártján. Ez utóbbi következett be Péter cár kárára. A nagyvezírtől, Baltaji Mehmedtől való féltében a fejedelem visszaküldte a cárnak a pénzt, az ellátmányt pedig a török hadseregnek adta, amely benyomult Moldvába.

A török-havasalföldi erők az oroszok és a moldvaiak seregével szemben nemcsak, hogy majdnem két és félszeres túlerőben voltak, hanem még ellátásuk is jobb volt. A török sereg parancsnokságában ráadásul ott volt XII. Károly is, s nagyrészt az ő tanácsaihoz igazítottan dolgozták ki a törökök a stratégiát. A Vaslui mellett vívott stănileşti-i csatában Péter vereséget szenvedett, majd seregét bekerítették.

Péter ügyes húzással, Ostermann segítségével, kivágta magát a szorult helyzetből. A cár ugyanis lepénzelte a nagyvezírt, s az nem diktált a békében kemény feltételeket. Tehette, az oszmánokat ez időben nem érdekelte a már kivívott pozícióinál jobban a Fekete-tengeri térség és Oroszország. Három nappal később, július 21-én aláírták a pruti egyezményt: ebben Oroszország elvesztette a még 1696-ban meghódított Azovot és az azovi erődöt. Taganrogot valamint egy sor más Fekete-tenger felé néző 1696 és 1709 között kiépült erődítményt pedig le kellett rombolni. Ez persze a svéd király számára csalódás volt, hiszen ha akkor a nagyvezír megsemmisíti a cárt, azzal megtörhette volna a kialakulófélben nagyhatalmat, s akkor talán Svédország vesztésre álló katonai helyzete is megfordulna az északi fronton.

A törökök Velence és a Peloponnészoszi-félsziget irányába kezdeményeztek 1714-ben háborút, ami az osztrákok 1716-os belépésével a területvesztéssel járó pozsareváci békéhez vezetett. Az 1735. évi ezt követő orosz-török háborút sem az oszmánok kezdeményezik majd.

Források

• Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona (Atheneaum Kiadó, 2004) ISBN 9789639471252
• Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 251–252. o. ISBN 963-9257-11-7   (orosz–török háborúk címszó)