Mezei Margit

Mezei Margit
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1930)
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1930)
Született1889. július 12.
Budapest
Elhunyt1922 →
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Mezei Margit témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mezei Margit, Mezei Paula Margit (Budapest, 1889. július 12.[1] – 1922. után) színésznő.

Életútja

Apja, Mezei (Rosenfeld) László MÁV-főellenőr volt, anyja Dietrichstein Fanni (1855–1921).[2][3] Ilonka nővérével együtt gondos nevelésben részesült és iskoláinak elvégzése után – miután színpadra termettségét korán felismerték – 14 éves korában Rákosi Szidi színiiskolájának növendéke lett. Sikeres vizsgái után azonnal dr. Farkas Ferenc szabadkai színtársulatához szerződött mint énekes naiva, ahol a Szép Ilonka című daljáték címszerepében debütált, nagy sikerrel. Rohamosan felfelé ívelő pályáján már 18 éves korában Komjáthy János kassai színtársulatának szubrett primadonnája volt. Tartósabb szerződései Pozsony (Polgár Károly), Kolozsvár (dr. Janovics Jenő), Debrecen (Mezei Béla) és Székesfehérvár (Fodor Oszkár) színházaiban voltak. Sikerrel játszott szerepei: Glavari Hanna (Víg özvegy), Franci (Varázskeringő), Anna (Tavasz), Mogyorósi (Tatárjárás), Lotty (Lotty ezredesei) és a Farsang tündére primadonna szerepe. Gyönyörűen indult pályáján sikereinek zenitjén vonult vissza a színpadtól és 1922. szeptember 3-án Budapesten, az Erzsébetvárosban férjhez ment a nála kilenc évvel idősebb Ulman Hugó székesfehérvári gabonanagykereskedőhöz.[4] A férj esküvői tanúja Márkus Alfréd volt, Margit testvérének, Mezei Ilonának a férje.

Jegyzetek

  1. Születési bejegyzése a pesti izraelita hitközség születési akv. 1427/1889. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 6.)
  2. Mezei Lászlóné halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 188/1921. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 8.)
  3. Szülei házasságkötési bejegyzése a nagykanizsai izraelita hitközség házassági akv. 13/1874. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 8.)
  4. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VII. kerületi polgári házassági akv. 1525/1922. folyószáma alatt.

Források

  • Magyar színművészeti lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

További információk

  • Garay Béla: Festett világ. Színészek és szerepek. Szabadka, Veljko Vlahovic Munkásegyetem, 1977.
Sablon:Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
Abonyi Géza  •  Aggházy Melinda  •  Ajtay Andor  •  Andai Béla  •  Andrási Márton  •  Áporkai Vörös Margit  •  Aranyosi Janka  •  Bácsy Irén  •  Baksa-Soós László  •  Bálint (Geiger) Béla  •  Ballay Margit  •  Balogh Etel  •  Bánky Elemér  •  Bárány Ilus  •  Bárdi Ila  •  Bárdi Ödön  •  Barna Sári (Gábor Sándorné)  •  Bársony Rózsi  •  Békássy István  •  Beleznay Margit  •  Bellák Aranka  •  Bellák Miklós  •  Bende László  •  Beöthy Zsigmond  •  Bérczy Ernő  •  Betegh Bébi  •  Bibor Ilona  •  Bilicsi Tivadar  •  Bilkei Irén  •  Bócz Rózsi  •  Borbély Lili  •  Boross Géza  •  Buttola Ede  •  Császár Camilla (Nimfay)  •  Csathó Gitta  •  Csetényi Juliska  •  Csiszér Ágnes  •  Dán Norbert  •  Deák Kornél  •  Deési Jenő  •  Déghy Piri  •  Dénes József  •  Dezsőffy László  •  Lucy Doraine  •  Erkel Gaby  •  Erős Pál  •  Faragó Sándor  •  Farkas Ferenc dr.  •  Fazekas Erzsi  •  Fedák Sári  •  Feledi Boriska  •  Feleki Kamill  •  Felhő Rózsi  •  Fellegi István  •  Fenyvessy Éva  •  Fenyvessi Margit  •  Fodor Oszkár  •  Forgács Andorné (Unger Anna)  •  Forgács Antal  •  Forrai Rózsi  •  Fóti Frida  •  Friss Margit  •  Futó Klári  •  Gabányi István  •  Gabányi László  •  Gál Sándor  •  Gallai Nándor  •  Gárdonyi G. József  •  Gárdonyi Lajos  •  Gertler Viktor  •  Gombaszögi Frida  •  Gózon Gyula  •  Gömöry László  •  Göndör József  •  Görög Sándor  •  Gulyás Menyhért  •  Gyenge Anna  •  Gyenis Ede  •  Hajós Mici  •  Halmay Tibor  •  Harczos Irén  •  Harmath Imre  •  Hegedüs Róza  •  Herendi Manci  •  Heves Anikó  •  Hollay Kamilla  •  Honthy Hanna  •  Hort Ida  •  Horváth Ica  •  Horváth Jenő  •  Hudák Julia  •  Ilosvay Rózsi  •  Jakabffy Dezső  •  Kádár Erzsébet  •  Káldor Jenő  •  Kállai Lujza  •  Kállay Lujza  •  Kállay Sándor  •  Kalmár József  •  Kalmár Rózsa  •  Karácsonyi Illy  •  Kasics Eszter  •  Kaszab Anna  •  Kazal László  •  Keleti Erzsi  •  Keleti László  •  Király Ernő  •  Király Rozi  •  Kissházy Sarolta  •  Komáromi Terka  •  Komáromy Ily  •  Komlós Vilmos  •  Komlóssy Emma  •  Komlóssy Ilona  •  Kondor Ilona  •  Koós György  •  Békefi Lajosné (Koppán Margit)  •  Kormos Margit  •  Kornai Berta  •  Kornély Mária  •  Charles Korvin  •  Kosáry Emmi  •  Kósza Irma  •  Kottlár Richárd  •  Kovács Gizella  •  Kovács Gyula  •  Kovács Imre  •  Kovács Károly  •  Kovács Viora  •  Körmendy Kálmán  •  Kőrössy Erzsébet  •  Kőrössy Zoltán  •  Kőszegi Géza  •  Krajnik Mária  •  Krasznay Aranka  •  Lábass Juci  •  László Andor  •  László Imre  •  Latabár Kálmán  •  Laurisin Lajos  •  Ledofszky Gizella  •  Lendvai Andor  •  Lenkey (Faragó) Gyula  •  Ligeti Lajos  •  Lóránd Dénes  •  Magyar Erzsi  •  Major István  •  Makláry Zoltán  •  Makó Aida  •  Makó Erzsi  •  Margittay Annie  •  Mariancsics Imre  •  Markó Sándor  •  Martinek István  •  Máthé Sándor  •  Mecséry Ily (Ila Mary)  •  Megyeri Olga  •  Menszáros Margit  •  Mészáros Alajos  •  Mezei Margit  •  Mihályi Ernő  •  Mihályi Vilcsi  •  Misoga László  •  Molnár Rózsa  •  Muráti Lili  •  Nádor Jenő  •  Nagy Aranka  •  Nagy Bella  •  Nagykovácsi Ilona  •  Nemes Sándor  •  Németh Antónia  •  Németh Juliska  •  Németh Margit  •  Németh Nándor  •  T. Oláh Böske  •  Oláh Gyula  •  Ónodi Ákos  •  Orbán Viola  •  Orosz Vilma  •  Pajor István  •  Palotay Árpád  •  Diettrich Mihályné (Papp Julia)  •  Papp Manci  •  Páris Ila  •  Parlagi Lajos  •  Pártos Gusztáv  •  Peéry Piri  •  Perczel Sári  •  Petheő Attila  •  Pintér Dezső  •  Putnik Bálint  •  Putty Lia  •  Radó Sándor  •  Ray Radovánovics Margit  •  Raskó Géza  •  Rodriguez Endre  •  Rohonczy Mihály  •  Rontay Boriska  •  Rózsa Lili (Szentkirályi Márta)  •  Rózsássy Ágnes Ibolya  •  Rozsnyay Kálmán  •  Rudnyánszky Gyula  •  Rudnyánszky Ibolya  •  Sala Domokos  •  Sándor Böske  •  Sándor Stefi  •  Sarkadi Aladár  •  Sárosy Andor  •  Sárvári Anna  •  Sárvay Rózsi  •  Sass Olly  •  Sátori Paula  •  Schäffer Magda  •  Seress Rezső  •  Simon Marcsa  •  Simonyi Dezső  •  Sipos Miklós  •  Solti Ernő  •  Somlár Zsigmond  •  Somló Emma  •  Somogyi Kálmán  •  Sorr Jenő  •  Sugár Gyula  •  Sugár Teri  •  Suhajda Rózsi  •  Sümegi Ödön  •  Szabadkay József  •  Szabados Árpád  •  Szabó Margit  •  Szakáts Zoltán  •  Szántó Jenő  •  Szécsi Sándor  •  Székely Bálint  •  Székely Gizella  •  Székely Ilonka  •  Szeless Elza  •  Szendrő József  •  Szenes Ernő  •  Szentgyörgyi Lenke  •  Szilágyi Rózsi  •  Szokolay Olly  •  Szórád Ferenc  •  Tábori Emil  •  Tábori Terka  •  Takács Rózsi  •  Tanay Frigyes  •  Tarján (Starek) Aladár  •  Tarnay Ernő  •  Tary Gizella  •  Tatár Endre  •  Tihanyi Vilma  •  Tomay Ella  •  Tóth Boriska  •  Tóth Böske  •  Turányi Alajos  •  Turay Antal  •  Vaály Ilona  •  Vándor Andor  •  Vaszary János  •  Vaszary Piri  •  Végh Gizella  •  Vera Aranka  •  Verbőczy Ila  •  Verebes Ernő  •  Vértess Lajos  •  Vidor Ferike  •  Vigh Ernő  •  Virág Rózsi (Erényi Teréz)  •  Víz Juci  •  Völgyi Nusi  •  Wirth Sári  •  Zöldhelyi Anna  •  Zombori Zoltán  •  Zsigmond Anna
Nemzetközi katalógusok