Lux aeterna, Lontano

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Lux aeterna és a Lontano Ligeti György zeneművei; kicsit absztraktabb nézőpontból nézve: egy mű két arca.

A Lux aeterna tizenhat szólamú kórusra íródott (SATB, mindegyik négyfele osztva), a Lontano pedig nagyzenekarra: 4 fuvola (2 kisfuvola, altfuvola), 4 oboa (angolkürt), 4 klarinét (basszus-, kontrabasszusklarinét), 3 fagott, kontrafagott; 3 trombita, 4 kürt, 3 harsona, tuba; vonósok (legalább 12-10-10-8-6).

Ismertetése

A két mű közös zenei alapanyagot önt hasonló formába hasonló eljárásokkal: három-négy hangsor mikropolifon kánonföldolgozásait három részben, statikus (részben azonos) anyaggal elválasztva. A kánon itt azt jelenti, hogy a résztvevő szólamok ugyanazt a hangsort játsszák különböző ritmusban, nagyjából egyszerre indulva és végezve. Ennek következtében a zenei folyamat úgy is fölfogható, hogy egyes hangok (a kánonok kezdő- és véghangjai) között zajlik, fölváltva átmosásként (kánonok), ill. átfordításként (közjátékok).

Az alábbi vázlatokon a Lux aeterna anyaga betűkkel, a Lontanóé római számokkal van jelölve (a fontosabb ütemszámokkal); a kánonok az üres kottafejekből építkeznek, a teli fejek közjátékokat (a II esetében elvetélt kánont), a Lux aeterna kiemelt hangjai más szólamok által hosszan tartott (ott nem kánonként földolgozott) hangokat jelölnek. Ritmus nincs jelölve, egyrészt mert minden szólam ritmusa egyedi (még a hosszabb-rövidebb viszony se egyértelmű), másrészt a mikropolifónia célja a ritmus és metrum elmosása, az időben lépkedő helyett folyó hangzás kialakítása.


\language deutsch

\layout
{
 \context
 {
 \Score
 \remove "Timing_translator"
 \remove "Default_bar_line_engraver"
 \accidentalStyle dodecaphonic
 }

 \context
 {
 \Staff
 \override Stem #'transparent = ##t
 \remove Time_signature_engraver
 }
}

<<
 \new Staff \with { instrumentName = "A" shortInstrumentName = "A" }
 \relative
 {
 f'2^"SA 1-37"
 f f e f g fis g f es as des, es f ges b a b c b as f g es
 fes es ges f b g <a \parenthesize a'>^"+T 25-37"
 }
 \new Staff \with { instrumentName = "I" shortInstrumentName = "I" }
 \relative
 {
 as'2^"1-41"
 as as g as b a b as fis h e, fis gis a cis c cis dis cis h gis
 ais fis g fis a as des b c
 }
>>



\language deutsch

\layout
{
 \context
 {
 \Score
 \accidentalStyle dodecaphonic
 }

 \context
 {
 \Staff
 \override Stem #'transparent = ##t
 \override BarLine #'stencil = ##f
 \remove Time_signature_engraver
 }
}

<<
 \new Staff \with { instrumentName = "B" shortInstrumentName = "B" }
 \relative
 {
 \clef "violin_8"
 a'4^\markup \column { "36-37" "SAT" }
 <a h fis>^\markup \column { "37-40" "B" }
 fis2^"T 39-88"
 e dis e d c des c d es
 d^\markup \column { "47" "+B" } h a b a c h c d es as,
 b1*1/2^\markup \column{ "(A 61-79)" " " }
 % b1*1/2^"(A 61-79)"
 c
 <<g1*1/2^"61" \\ \parenthesize g,2>>
 a'2 b f ges f as g es f e
 \clef "violin_15"
 <e, g a>4^"B 87-91" <e fis a> <dis fis ais>
 }
 \new Staff \with { instrumentName = "III" shortInstrumentName = "III" }
 \relative
 {
 \clef "violin_8"
 f'4^"116-120" <f g d>^"120-127"
 d2^"122-159" c h c b as a gis ais h b g^"127" f ges f as g as b h
 e, fis gis dis eis fis cis d
 \stopStaff
 s2*3
 \startStaff
 e4*2^"112-118" ges f
 }
 \new Staff \with { instrumentName = "III'" }
 \relative
 {
 \clef "violin^8"
 s2 g''^"127-145" a b a h cis c cis h ais h d e dis^"146-154"
 }
>>



\language deutsch

\layout
{
 \context
 {
 \Score
 \accidentalStyle dodecaphonic
 }

 \context
 {
 \Staff
 \override Stem #'transparent = ##t
 \override BarLine #'stencil = ##f
 \remove Time_signature_engraver
 }
}

<<
 \new Staff \with { instrumentName = "C" shortInstrumentName = "C" }
 \relative
 {
 g''2^"S 61-79" fis e d es b ces b des d
 }
 \new Staff \with { instrumentName = "D" shortInstrumentName = "D" }
 \relative
 {
 \clef "violin_8"
 s2*9
 ais2^"A 90-113" h gis a gis
 h1*1/2^"(ST 94-102)" c2 h g a1*1/2^"(+ST)" g2 s s s b as f
 ges1*1/2^"(+ST)" as2 a
 h1*1/2^"(B 101-112)" fis2 gis fis a g f
 }
 \new Staff \with { instrumentName = "II" shortInstrumentName = "II" }
 \relative
 {
 % <e'' \parenthesize b>2^"60-94" <dis \parenthesize a> <cis \parenthesize g>
 << { e''2^"57-94" dis cis } \\ { b4*2 a g } >>
 h2 c g as g b h
 c a b a c des c as b as f des' d h a fis g a b c g a
 g^"94-111" b as ges \parenthesize e s
 }
 \new ChoirStaff \with
 {
 instrumentName = "I-II"
 shortInstrumentName = "I-II"
 }
 <<
 \new Staff
 \relative
 {
 \clef "violin^22"
 c'''''4*2^"41-56" h a g as4 f8 g16 s
 }
 \new Staff
 \relative
 {
 \clef "violin_22"
 des,,4*2^"41-53" d e s f4 s16 es8
 }
 >>
>>


Mint látható, a II. hangsor a C-ből és D-ből van összehegesztve. A varrat nincs elrejtve: a teljes dallamot csak vonósok játsszák, a fúvósok csak a D-nek megfelelő részt, amit akkor kezdenek el, amikor az első vonósszólam megérkezik a h-ra, ahonnan ráadásul csak azután lép a c-re, miután az utolsó vonósszólam is megérkezett. De megjelenik a varrat a hangsor belső szerkezetében is, mint az egyetlen pont, ahol két egyirányú félhanglépés találkozik.

Mivel a kánonszerkesztés a sorban szomszédos hangokból képez hangzatokat, így a sor hangközstruktúrája (a félhangok ritkasága az egészhangokhoz és tercekhez képest) a hangzásban egyfajta instabil diatóniát eredményez (szemben a Requiem vagy az Atmosphères totális kromatikájával); mivel a lépések is és a teljes hangsorok hangterjedelme is kicsi, a kánonok önmagukban nagyon szűk hangzást eredményeznek. Tágabb hangzás létrehozható kánonok kombinálásával (B+C a Lux aeternában, III+III' a Lontanóban), a közjátékokhoz hasonló tartott akkordok hozzáadásával (ez a Lux aeternában fordul elő, ott kétszer is, és mindkétszer az éppen futó kánon bizonyos hangjainak kiemelésével: az alt 61-79 üteme, ill. a szoprán-tenor 94-102 üteme), és oktávkettőzéssel: ez a Lux aeternában két hangra korlátozódik (a vázlat zárójeles hangjai), a Lontano viszont az első 13 ütem kivételével végig ilyen. Mint látszik, a Lux aeterna közepén egyszerre jelenik meg mindhárom módszer, a darab csúcspontjává avatván a 61. ütemet, ahol belép a nőikar is, és a nyolc férfiszólamból is öt ekkor indítja a g hangot – két basszus egy oktávval mélyebben, miáltal a hangterjedelem három oktávra tágul.

A kánonok kidolgozása a Lux aeternában viszonylag egyszerű: a résztvevő négy vagy nyolc szólam végigmegy az adott hangsoron (az egyetlen bonyodalom, hogy a basszus a B kánonból kihagyja az első 10 hangot); a Lontanóban lényegesen kifinomultabb. Az I. kánon töredékekből van összerakva (pl. az első 9 hangot fuvolák és klarinétok játsszák 8 szólamban, a következő 2 hangot oboák és nagybőgők, stb.); ezek a töredékkánonok átfedik egymást, sőt egy idő után már a használt hangsortöredékek is átfedők, változik a szólamszám (4 és 16 között), megjelennek az oktávkettőzések (a záróhang már 4 oktávban szól).

A II. kánont már a brácsák végigjátsszák, a többi vonós és fafúvós is hosszú részt játszik, a rezek töredékeket; ezen töredékek fontosságát növeli, hogy a többi szólamban is ide esnek a hangosabb részek (az I kánon végig halk volt, itt a hangerő szólamonként változik, nagyjából a hangsort követve, így mindenki más-más időpontban éri el a dinamikai csúcsot). Az első ilyen rezestöredék a téma közepén levő b-asz-f (a Lux aeterna szignálakkordja). Ekörül az egész zenekar játszik, ami a mű első csúcspontjává avatja.

A III. kánont a vonóskar kezdi, és megint csak a brácsák játsszák végig: amikor a g hangra érkeznek (127. ütem), a többi vonós és a fúvósok elkezdik a tükörfordítást (III'). Ezt egységes, a brácsákénál szinte végig hangosabb dinamikával játsszák, 2+1 kilencütemes részben. Az első cezúra el van mosva: a fúvósok kiszállása jelzi, illetve az első vonósszólamok megérkezése a záróhangra. Az utolsó vonósszólamok eddig a nyitó g-t tartották, voltaképp csak ezután kezdik a témát. Ez a szakasz végig erősödik, a végére (a darab második tetőpontja) mindenki elér a záróhangra, és a második cezúrát egy vágásszerű elhalkulás jelenti. A +1 szakasz mindössze a záróhang elhalásából áll, mialatt a III. kánont eddig nem hallhatóan játszó szólamok fokozatosan újra a felszínre bukkannak.

Ősbemutatók

  • Lux aeterna: 1966. november 2., Stuttgarti Schola Cantorum, Clytus Gottwald
  • Lontano: 1967. október 22., SWF Szimfonikus Zenekara, Ernest Bour
  • komolyzene Komolyzeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap