Első lyoni zsinat

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.
I. lyoni zsinat
Dátum1245. június 28. – július 17.
ElismerteKatolikus Egyház
Előző zsinatNegyedik lateráni zsinat
Következő zsinatMásodik lyoni zsinat
ÖsszehívóIV. Ince pápa
ElnöklőIV. Ince pápa
Résztvevők140-150 fő
Viták témájapapság bűnei, Jeruzsálem elvesztése, mongol fenyegetés, Konstantinápoly fenyegetettsége és vádemelés a német-római császár ellen.
Dokumentumok és nyilatkozatok22 kánon
Időrendi lista

Az első lyoni zsinat az 1245-ben IV. Ince pápa által összehívott tizenharmadik egyetemes zsinat. Fő témái között szerepelt II. Frigyes német-római császár kiátkozása, a klérus magaviselete és a keresztes háborúk alakulása.

Történeti előzmény

Európa számára keletről kedvezőtlen hírek érkeztek. 1244-ben a muszlimok visszafoglalták Jeruzsálemet, valamint 1241–1242 folyamán lezajlott a tatárjárás Magyarországon. A Konstantinápolyban berendezkedett Latin Császárság szorongatott helyzetbe került. Több pap nem tudott részt venni az ülésen a tatárjárás miatt, illetve II. Frigyes német-római császár fenyegetésétől való megrettenés okán (különösen a szicíliaiak és a németek). A zsinaton ugyanakkor részt vett a konstantinápolyi latin császár, II. Balduin, II. Frigyes ügyvédje.

A zsinat

A zsinatot ének vezette be, felhangzott a Veni Creator, a Spiritus, majd IV. Ince pápa megnyitotta a zsinatot. Ekkor sorolta fel az egyház öt sebét, melyet a történelem eseményei okoztak. Ezeket összehasonlította saját bánatával.

Az egyház öt sebe:

  1. A felső- és alsó klérus bűnei;
  2. Jeruzsálem elfoglalása a szaracénok által;
  3. A konstantinápolyi latin császárságot fenyegető veszély;
  4. Az Európába betört mongolok;
  5. Az egyháznak II. Frigyes német-római császár általi üldözése.

A zsinaton 22 kánon került rögzítésre, többségük egyházjogi vonatkozású volt. Eldöntötték, hogy megindítják az ötödik keresztes hadjáratot a Szentföld visszahódítására. A pápa magára vállalta a tatárok elleni hadjárat költségeit. A javadalmasoknak évi bevételük egyharmadát kellett befizetniük a konstantinápolyi császárság megsegítésére, és a papság jövedelmének egyhuszad részét kellett az ötödik keresztes hadjárat költségeire fordítani. A tatárjárás után, 1245-ben a lyoni zsinat felszólította az európai uralkodókat, hogy országaik és a hívők védelméül várakat és fallal körülvett városokat építsenek. II. Frigyes német-római császárt pedig kiközösítették.

Források

  • A zsinat teljes szövege angol nyelven
  • lyoni zsinat[halott link]
  • Magyar katolikus lexikon > L > lyoni zsinat
Sablon:Egyetemes zsinatok
  • m
  • v
  • sz
kelet és nyugat
Nikaia I. (325) · Konstantinápoly I. (381) · Epheszosz (431) · Khalkédón (451) · Konstantinápoly II. (553) · Konstantinápoly III. (680–81) · Nikaia II. (787)
csak kelet
Trullo (692) · Konstantinápoly IV. (879–80) · Konstantinápoly V. (1341–51) · Jeruzsálem (1672)
csak nyugat
Konstantinápoly IV. (869–70) · Laterán I. (1123) · Laterán II. (1139) · Laterán III. (1179) · Laterán IV. (1215) · Lyon I. (1245) · Lyon II. (1274) · Vienne (1311–12) · Konstanz (1414–18) · Bázel–Ferrara–Firenze (1431–45) · Laterán V. (1512–14)
csak római katolikus
Trident (1545–63) · Vatikán I. (1869–70) · Vatikán II. (1962–65)
csak protestáns
Dordrecht (1618–19) · Westminster (1643–49)
Az anglikán, a lutheránus, a kálvinista és más protestáns felekezetek csak az első négy egyetemes zsinatot ismerik el, bizonyos megszorításokkal az első hetet. Más (neo)protestáns felekezetek más nézeten vannak. · Az antikhalkédóni egyházak ma az első három zsinatot fogadja el a „közösből”, az Asszír keleti egyház az első kettőt.
Nemzetközi katalógusok
  • Vallás Vallásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap