Dražen Budiša

Dražen Budiša
Horvát Szociálliberális Párt elnöke
Hivatali idő 2002. február 2. – 2003. december 7.
Előd	Jozo Radoš
Utód	Ivan Čehok
Hivatali idő 1997. november – 2001. július 11.
Előd	Vlado Gotovac
Utód	Jozo Radoš
Hivatali idő 1990. – 1996. február
Előd	Slavko Goldstein
Utód	Vlado Gotovac
Született	1948. július 25. (75 éves) Drniš
Párt	Horvát Szociálliberális Párt
Foglalkozás	vállalkozó
Iskolái	Zágrábi Egyetem

Dražen Budiša (Drniš, 1948. július 25.) horvát politikus, az 1990-es évek vezető ellenzéki személyisége, és kétszer az ellenzék elnökjelöltje. A Horvát Szociálliberális Párt elnökeként az 1990-es évekig ő volt az egyetlen ellenzéki vezető, aki nem a Horvát Demokrata Közösség, vagy a Szociáldemokrata Párt tagja volt.

Élete és pályafutása

Ifjúkora

Budiša a dalmáciai Drnišben, az akkori Jugoszlávia részét képező Horvátországban született. Apja, Mate Budiša hivatalnok volt, anyja Marija a háztartást vezette.^[1] Kétéves korában legyőzte a gyermekbénulást.^[1] Az általános és zenei iskolát, valamint a gimnázium két osztályát Drnišben, a harmadik és negyedik osztályt a spliti „Vladimir Nazor” gimnáziumban végezte.^[1] Középiskolai tanulmányai során ő volt az egyetlen, aki az ifjúsági politikai képzés után nem volt hajlandó belépni a Kommunista Szövetségbe.^[1] A tanárok akkor is felfigyeltek rá, amikor nyilvánosan kifejezte elégedetlenségét Franjo Tuđmannak a Kommunista Szövetségből való kizárásával kapcsolatban.^[1] 1967-ben beiratkozott a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karának filozófia és szociológia szakára.^[1] Egy évvel később nyilvánosan védte a horvát irodalmi nyelv nevéről és pozíciójáról szóló, horvát értelmiségiek által aláírt nyilatkozatot.^[1]

Budiša az 1970-es évek horvát tavaszának egyik radikális diákvezére volt.^[1] Tevékenységéért később a kommunista hatóságok lepoglavai börtönbe zárták. Büntetését Lepoglaván és Újgradiskán töltötte.^[2][3][4] A börtönből 1975 decemberében szabadult.^[3] A demokrácia beköszönte előtt 1978 és 1989 között az egyetemi könyvtár vezető könyvtárosa volt.^[2] 1989-ben a Horvát Szociálliberális Párt (HSLS) egyik alapítója, majd vezetője volt. Az 1990-es választások során pártja csatlakozott a Népi Egyezmény Koalíciójához, de nem tudott mandátumot szerezni. 1991 augusztusában, a háború alatt Budiša Franjo Gregurić háborús kabinetjének minisztere lett. 1992 februárjában ő volt az első miniszter, aki lemondott, mert ellenezte azokat az alkotmányos törvényeket, amelyek a szerbek politikai autonómiáját garantálták volna a horvát szuverenitás formális elismeréséért cserébe. Lemondási döntését a horvát parlament televízióval közvetített ülésén jelentette be, és így sok olyan horvát gyűlt köré, akik elégedetlenek voltak Franjo Tuđman politikájával.

Az ellenzék vezéreként

Bár az 1992-es elnökválasztást elveszítette Tuđman ellen, az ellenzékben megerősítette vezetői pozícióját, megelőzve több más, feltehetően karizmatikusabb vezetőt.^[1] HSLS párt is viszonylag jól szerepelt ezeken a választásokon, majd néhány hónappal később még jobb eredményeket ért el a megyei kamarai, regionális és önkormányzati választásokon, amikor a HSLS elérte csúcspontját. 1995-ben az egyesült ellenzék megnyerte a zágrábi önkormányzati választásokat, és a HSLS polgármestert jelölhetett. Franjo Tudjman azonban visszaélt hatalmával és elutasított négy, a HSLS által javasolt polgármestert is, köztük Budisát, elindítva az ún. zágrábi válságot ^[1] A HSLS felemelkedése azonban rövid életűnek bizonyult. Az 1995-ös parlamenti választásokon szavazói közül sokan átszavaztak a megfiatalított Horvát Szociáldemokrata Pártra (SDP) és egy centrista koalícióra. Ennek ellenére a HSLS továbbra is a legerősebb ellenzéki párt maradt a parlament alsóházában. Két évvel később az önkormányzati választásokon folytatódott a szétesés. Budiša a Tudjman-féle Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) kialakított koalíciós kormányzási tervekkel reagált, remélve, hogy ezzel megnyerheti szavazóit. Ez szakításhoz vezetett Vladimir Gotovaccal, és létrejött a Liberális Párt, amely ellenezte a HDZ politikáját.

Koalíció az SPD-vel

Ezt követően Budiša végre rájött, hogy a hatalom megszerzésének egyetlen módja az összes ellenzéki párt széles koalíciója, beleértve az SDP-t is. Ő és Ivica Račan 1998-ban írták alá a koalíciós megállapodást, és a 2000-es parlamenti választáson meggyőző fölénnyel nyertek. A diadalt azonban elrontotta, hogy Budiša a két héttel később megtartott elnökválasztást elveszítette Stjepan Mesić-tyel szemben. Budišát, aki a második fordulóban Franjo Tuđman híveit próbálta megnyerni, elkeserítette a vereség, és oda vezetett, hogy pártja egyre jobboldalibb lett, és később összeveszett kormánykoalíciós partnereivel. Ennek eredményeként 2001. július 12-én az SDP-vel való vitája miatt, hogy küldjenek-e horvát tábornokokat a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) elé, lemondott a HSLS elnöki posztjáról.^[5] Helyére Jozo Radoš-t választották meg elnöknek.^[6]

Mivel Budiša neheztelt amiatt, hogy nincs posztja az új kormányban, nyilvánosan kényszerítette Račant, hogy mentesse fel a HSLS-párti Goran Granić miniszterelnök-helyettest, hogy őt helyezze ebbe a pozícióba, amelyben csak rövid ideig maradt. Az egyik pont, amelyben Budiša és Mesić (és később Račan) nézetei ütköztek, az ICTY-vel való együttműködés volt. Mindez 2002-ben tovább eszkalálódott, amikor Budisa és pártja új választások kikényszerítésére sikertelenül lépett ki a kormányból. A végső eredmény pártja újabb kettészakadása, és a kormányt támogató Liberális Demokraták Pártja megalakulása volt.

Visszavonulása a politikából

Visszatérve az ellenzékbe, Budiša előbb kilépett a pártjából, majd egy év múlva megpróbált visszatérni a hatalomba úgy, hogy Mate Granić új Demokratikus Centrum pártjával együtt jobbközép tömböt alakított. A 2003-as parlamenti választásokon ez a tömb rosszul szerepelt, mindössze három mandátumot szerzett, a két párt vezetője pedig egyet sem. Bár ez a három hely később döntő fontosságúnak bizonyult Ivo Sanader kormánya parlamenti többségének kialakításában, Budiša Granićhoz hasonlóan vállalta a felelősséget, és 2003. december 17-én lemondott a pártvezetésről.^[7] 2009-ben, miután Darinko Kosor lett a HSLS elnöke, Budiša rövid időre visszatért a politikába. A 2011-es parlamenti választásokon a kilencedik választókerületben ő vezette a HSLS választási listáját, de a választáson nem sikerült parlamenti mandátumot szereznie. Nem sokkal ezután kilépett a pártból és visszavonult a politikától.

Főbb művei

• Pet stoljeća hrvatske filologije, Nacionalna i sveučilišna biblioteka, Zagreb, 1981. (társszerzők: Anđelko Novaković és Božidar Petrač)
• Počeci tiskarstva u evropskih naroda, Kršćanska sadašnjost-Nacionalna i sveučilišna biblioteka, Zagreb, 1984
• Slika u knjizi: iluminirani kodeksi i ilustrirane knjige od XI. do XVI. stoljeća: iz riznica Metropolitane i Nacionalne i sveučilišne biblioteke u Zagrebu: od 1. do 22. VII. 1987: katalog izložbe, Nacionalna i sveučilišna biblioteka-Grafički zavod Hrvatske, Zagreb, 1987. (társszerzők: Vladimir Magić, Milan Pelc)
• Humanizam u Hrvatskoj, 1988
• Razgovori o slobodnoj Hrvatskoj, (társszerző Vlado Gotovac), HSLS, Zagreb, 1991
• Hrvatske knjige tiskane u Mlecima od XV. do XVIII. st., Nacionalna i sveučilišna biblioteka-Hrvatski centar P.E.N.-a, Zagreb, 1993
• Razgovori o hrvatskoj državi, Nakladni zavod Globus, Zagreb, 2001

Jegyzetek

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Dražen Budiša című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.