Barnák László

Barnák László
2015 májusában Veréb Simon portréján a Szegedi Nemzeti Színházban
2015 májusában
Veréb Simon portréján a Szegedi Nemzeti Színházban
Született1978. szeptember 25. (45 éves)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (–2006)
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1997–

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Barnák László témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Barnák László (Budapest, 1978. szeptember 25. –) magyar színész, rendező, látványtervező, művészeti menedzser, színigazgató.

Élete

Az Új Színházban kezdte színi pályáját, ahol négy évadot töltött. Előbb 1998–2000 között stúdiós volt, majd két évig rendezőasszisztens, többek között Ács János, Szikora János, Réthly Attila és Rudolf Péter mellett. 2006-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában, színész szakon. Végzősként gyakorlati idejét a budapesti Katona József Színházban töltötte, ahol Bozsik Yvette, Gothár Péter és Silviu Purcărete(wd) rendezéseiben is szerepelt. Diploma után a szolnoki Szigligeti Színház társulatában játszott Balázs Péter igazgatói kinevezéséig, amikor a fél társulattal együtt távozott. Egy évadnyi szabadúszás után, Telihay Péter (a prózai társulat arculatát meghatározó rendező) hívására 2008-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol színészként és rendezőként is tevékenykedik. Itt állította színpadra 2014-ben a 12 dühös ember című Reginald Rose tévéjáték-adaptációt egy rendhagyó előadással és legalább ugyan ennyire különleges szereposztással, ugyanis a szegedi esküdtek sorában valódi ügyész, bíró, ügyvéd, egyetemi hallgató és oktató, hírigazgató és természetesen színművész is található. Szinte ennek, az amatőr színészeket játszató munkájának folytatásaként felkérést kapott Szombathelyi Nórától – aki az intézmény tanulmányi vezetője és kommunikációs referense – a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóival közös Shakespeare-feldolgozásra. A velencei kalmárban a szegregáció és az előítélet problémakörével ismerkedhettek meg a szakkollégisták.[3][4]

Tagja továbbá szereplőként és rendezőként a Vacsoraszinház társulatnak is, amely egy interaktív színházi előadással egybekötött vacsora és szerepjáték keveréke.[5]

Színpadi tevékenységei mellett színházi workshopokat is szervezett. 2007–2008-ban elvégezte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Menedzserképző Intézetének művészetmenedzsment szakát. 2008 tavaszán másfél hónapot töltött Hollandiában és Belgiumban, ahol tanulmányút keretében az adott országok színházi rendszerét vizsgálta. Szintén ettől az évtől produkciós vezetője is az a.N.N.a (Attempts on Her Life) című Martin Crimp(wd) darabnak. 2008. december 1-től a MASZK Országos Színészegyesület vezetőségi tagja. Deme Lászlóval közösen íróként[6][7] és rendezőként is jegyzi a Hal a zacskóban és A rejtőzök című drámákat. 2010 és 2012 között a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterképzési szakának hallgatója, 2014-től a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán stratégiai marketinget tanult.[8]

2018. július 1-től a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója.[9] 2023-tól újabb ötéves megbízatást kapott.[10]

Díjai, elismerései

  • Brno „Színművészeti egyetemek nemzetközi fesztiválja” - legjobb férfialakítás díja (Euripidész, Alkésztisz : Admetosz, 2005)
  • Nádasdy Kálmán országos versmondó verseny - II. helyezett (2008)
  • Kölcsey-érem (2017)[11]

Színház

A Színházi adattárban 2018. január 15-i lekérdezéskor regisztrált bemutatóinak száma: színészként: 58, rendezőként: 9, szerzőként: 2, díszlettervezőként: 2, dramaturgként: 1.[12]

Szerepei

  • Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Álszentek összeesküvése - Bűvész (Új Színház, 2002)
  • Euripidész: Alkésztisz - Admétosz (Ódry Színpad, 2004)
  • Andromakhé - Molotosz, Andromakhé fia (Ódry Színpad, 2004)
  • Bozsik Yvette: Turandot közfürdő (Katona József Színház, Kamra, 2006)
  • Papp András–Térey János: Kazamaták (Katona József Színház, 2006)[13]
  • Bertold Brecht: A szecsuáni jólélek - Unokaöcs (Szolnoki Szigligeti Színház, 2006)
  • Mészáros István: Szarkaláb - Királyfi (Szolnoki Szigligeti Színház, 2006)
  • Dés László, Nemes István: Sose halunk meg - Rendőr (Szolnoki Szigligeti Színház, 2006)
  • Urs Widmer: Top dogs - Müller (Szolnoki Szigligeti Színház, 2007)
  • Shakespeare: Szentivánéji álom - Kórász Laci és Hold (Szolnoki Szigligeti Színház, 2007)
  • Gogol: A revizor - Postamester (Szolnoki Szigligeti Színház, 2007)
  • Bozsik Yvette: Playground (Játszótér) - (Katona József Színház, 2007)
  • Picasso: A telibe viszonzott vágyakozás - Nagylábujj (MU Színház, 2007)
  • Martin Crimp: a.N.N.a. - Férfi (Merlin Színház, Mobil Front Műhely és a DrámaMA, 2008)

Szegedi Nemzeti Színház:

  • Machiavelli, Háy: Mandragóra - Siro
  • Simon Stephens: Pornográfia - az öt hátizsákos
  • Balta a fejbe - Richárd
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Duzzog
  • Fenyő Miklós, Tasnádi István: Aranycsapat - Stopli
  • Molnár Ferenc: Liliom: Egy csirkefogó élete és halála - Mindenféle rendőrök földön és mennyben
  • Friedrich Schiller: Haramiák - Razmann
  • Anton Pavlovics Csehov: Három nővér - Tuzenbach, báró, főhadnagy
  • Petr Zelenka: Hétköznapi őrültek - Ales
  • Bernstein, Laurents, Sondheim: West Side story - Big Deal
  • William Shakespeare: A makrancos hölgy - Lucentio
  • Szép Ernő: Kávécsarnok, május - A fiú
  • David Gieselmann: Kolpert úr - Pizzás
  • Katona József: Bánk bán - Ottó, Gertrudis öccse
  • Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak - Tündérfi
  • Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - Tanár
  • Csukás István, Darvas Ferenc: Ágacska - Dani kacsa
  • Vinnai András: Másikember - Alvin
  • Pozsgai Zsolt: A Vasgróf - Kun Béla
  • William Shakespeare: Ahogy tetszik - Voice hunter boys
  • Bertolt Brecht, Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - A bekötött szemű és Zászlós
  • M. Shelley - Hollós Gábor: Frankenstein: Tudós 2, Barát 2

Rendezései

  • Albert Camus: Caligula, valamint (Új Színház Stúdiószínpad, 2002)
  • Frank Wedekind: A tavasz ébredése (Új Színház Stúdiószínpad, 2002)
  • Barnák László, Deme László: Hal a zacskóban (Szegedi Nemzeti Színház, 2009)
  • Barnák László, Deme László: A rejtőzők (Mobil Front Műhely, Szegedi Nemzeti Színház, 2010)
  • Szophoklész: Antigoné - (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szegedi Nemzeti Színház, Tantermi Színházi Projekt, 2012)
  • Jordi Galceran: A Grönholm-módszer (Szegedi Nemzeti Színház, 2013)
  • Barnák László, Békési Eszter: NYUGATpontHÚ - (Mobil Front Műhely, Szegedi Nemzeti Színház, Tantermi Színházi Projekt, 2013)[14]
  • Thuróczy Katalin: Mátyás mesék (Szegedi Nemzeti Színház, 2013)
  • Vinnai András: Másikember (Szegedi Nemzeti Színház, 2014)
  • Reginald Rose: 12 dühös ember (Szegedi Tudományegyetem - Szegedi Nemzeti Színház, 2014)
  • Ephraim Kishon: Házasságlevél (Szegedi Pinceszínház, 2015)
  • Arany János, Gimesi Dóra: Rózsa és Ibolya (Szegedi Nemzeti Színház, 2015)
  • Carrie Fischer, Csorba Kata: Képeslapok a takarásból (Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 2016)
  • Spiró György: PRAH - avagy telibetalálat (Szegedi Pinceszínház, 2017)
  • Gimesi Dóra–Jeli Viktória–Tasnádi István–Vészits Andrea: Időfutár (Szegedi Nemzeti Színház, 2019)

Látványtervező

  • Vinnai András: Másikember (Szegedi Nemzeti Színház, 2014)
  • Reginald Rose: 12 dühös ember (Szegedi Nemzeti Színház, 2014)[15]
  • Ephraim Kishon: Házasságlevél (Szegedi Pinceszínház, 2015)

Dramaturg

  • Thuróczy Katalin: Mátyás mesék (Szegedi Nemzeti Színház, 2013)

Film

Szerepei:

  • 2001 Moszkva tér - egyetemista
  • 2002 Linda 2. (tv-sorozat) - rendőrtiszti főiskolás
  • 2003 Az ember, aki nappal aludt - rendőrtiszt
  • 2006 Herminamező - Szellemjárás - Tisztelendő atya
  • 2007 Eichmann(wd) (angol játékfilm) - a fiatal Night Guard (Eichmann börtönőre)
  • 2013 Coming out - tv-s műsorvezető
  • 2015 Las aventuras del capitán Alatriste (tv-sorozat, Un soldado del tercio epizód) - Criado Alcázar
  • The Four -
  • 2022 Doktor Balaton (sorozat) - orvos
  • 2022 Béke - A nemzetek felett - Huszár Károly

Továbbá:

  • 2002 Kísértések - másodasszisztens

Megjegyzések


Hivatkozások

  1. Szegedi Nemzeti Színház: Barnák László. (Hozzáférés: 2015. március 16.)
  2. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  3. Gaál Bernadett: Telt ház előtt játszottak a roma szakkollégisták a kisszínházban Archiválva 2015. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, - 2015. május 12.
  4. EuropaRadioSzeged: Kereszténység és cigányság - A velencei kalmár szemüvegén keresztül, mixcloud.com - 2015. május 14.
  5. Vacsoraszinház honlapja: társulat
  6. Jászay Tamás: Mindent bele Hal a zacskóban / Szegedi Nemzeti Színház, Mobil Front Műhely, Vidor Fesztivál 2010, Revizoronline.com - 2009. május 28.
  7. szegedma.hu címke: "hal a zacskoban"
  8. Barnák László hivatalos facebook oldala
  9. Barnák Lászlót választották a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának”, Színház.org, 2018. február 16.. [2018. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 16.) (hu-HU nyelvű) 
  10. narancs.hu: Újraválasztották a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu, 2023. április 28. (Hozzáférés: 2023. április 28.)
  11. A magyar kultúra napja - Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket. webradio.hu, 2017. január 20. (Hozzáférés: 2017. január 25.)
  12. Színházi adattár: http://oszmi.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=754 Archiválva 2017. július 30-i dátummal a Wayback Machine-ben Előadások adatbázis]
  13. Katona József Színház, Kazamaták színlap
  14. Szegedi Nemzeti Színház esemenyek/2013/05/15/nyugatponthu NYUGATpontHÚ színlap Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  15. Szegedi Nemzeti Színház 12 dühös ember színlap

Források

  • Barnák László az IMDb-n
  • Barnák László a PORT.hu-n (magyarul)
  • Szegedi Nemzeti Színház: Barnák László
  • Mandragóra után a Pornográfiában játszik Barnák László Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, delmagyar.hu - 2008. szeptember 3.
  • Varsányi Anna: Barnák László a rendezésről és a Mátyás mesékről, szinhaz.szeged.hu - 2013. november 22.
  • Gaál Bernadett: Tizenkét ember, tizenkét szembemenő vélemény a kisszínházban Archiválva 2015. március 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, szegedma.hu - 2014. október 6.

További információk

  • Az Attempts on Her Life weboldala
  • Barnák László a PORT.hu-n (magyarul)
  • Gaál Bernadett: Barnák László: A Mátyás mesék izgalmasabb, mint a mozi Archiválva 2014. augusztus 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, szegedma.hu - 2013. november 14.
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2006-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2006-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Andrássy Máté · Barnák László · Egres Katinka · Érsek-Obádovics Mercédesz · Földeáki Nóra · Hajdú László · Kádas József · Kovács Lehel · Kovács Olga · Krisztik Csaba · Martinovics Dorina · Mercs János · Mészáros Tibor · Miklós Marcell · Mózes Balázs · Nagy Cili · Nagy Péter · Nemes Wanda · Simkó Katalin · Sipos Vera · Tompa Ádám · Vass Teréz
Osztályvezető tanár: Lukács Andor, Jordán Tamás
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Asztalos Anikó · Bakajsza Ivetta · Benyovszky Eszter · Bodó Viktória · Déri Andrea · Herkules Helga · Krisztovicsné Nagy Irén · Mácsai Annamária · Mármarosi Eszter · Takácsné Paksi Mária
Osztályvezető tanár: Gabnai Katalin
Televízió műsorvezetők, rendezők
Benedikty Marcell · Bódy Gergely · Breuer András · Faix Csaba · Hesz Máté · Kazimir Annamária · Kovács Nóra · Kozma Krisztina · Magyar Éva · Manhalter Dániel · Matalin Dóra · Schuster Richárd · Stefán Kornélia · Szuchy Zsuzsanna
Osztályvezető tanár: Horváth Ádám, Vitray Tamás
Mozgóképtudomány
Czabai Barbara · Dávid Réka · Gergely Dorottya · Gergely Zoltán · Mádl Miklós · Orosz Dénes · Szabó Iván
Osztályvezető tanár: Orsós László Jakab, Schulze Éva
Kameraman
Farkas Csaba · Gaál Barna · Gibárti Viktor · Halla Gábor · Kovács Tibor · Mihályfi Gábor · Romet Róbert · Szepesi Dávid
Osztályvezető tanár: Vecsernyés János
Gyártásszervezők
Deák Kristóf · Fodor Imre · Grosch Nándor · Gyárfás Eszter · Sárközy Réka · Sarudi Balázs · Skuts Katalin
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Film- és televízió vágók
Csillag Ádám · Georgiev-Gavrilova Deszimira · Kovács Nóra Veronika · Kovács Zoltán · Peszleg Brigitta · Sass Péter · Somossy Olivér · Szalai Károly
Osztályvezető tanár: Hutlassa Tamás
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Nemzetközi katalógusok