Anton Erhard Martinelli

Anton Erhard Martinelli
Született	1684[1][2][3][4] Bécs
Elhunyt	1747. szeptember 15. (62-63 évesen) 1747 (62-63 évesen)[4] Bécs
Állampolgársága	Habsburg Birodalom
Foglalkozása	építész
A Wikimédia Commons tartalmaz Anton Erhard Martinelli témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Anton Erhard Martinelli (Bécs, 1684 körül – Bécs, 1747. szeptember 15.) olasz származású osztrák építész. Magyarországi fő műve a pesti, olasz barokk stílusú Invalidus-ház (1727), amelyet 1892-ben Központi Városházává alakítottak át (ma Fővárosi Önkormányzat épülete, Városház u. 9–11.).

Élete

Apja Francesco (Franz) Martinelli olasz építész (1651–1708) volt, a bécsi Szent Péter-templom (Peterskirche) építője.

Anton Erhard Martinelli 1727-től lett császári építőmester. A bécsi Karlskirche, a Schwarzenberg-palota, több morvaországi és magyarországi kastély kivitelezője. Tervei szerint épült 1721 körül a süttöri Esterházy-kastély (a fertődi kastély elődje), a magyarbéli Csáky-kastély, készült a csáktornyai vár átalakítása. Élete végén ő készítette a tatai vár átépítésének terveit.

Főbb munkái

• Bécs, Károly-templom (az építkezés 1716-ban a felügyelete mellett indult)
• Schwarzenberg-palota (a tervezést Johann Lukas von Hildebrandt végezte, az építkezés irányítását és felügyeletét végezte Martinelli) (1728)
• Bécs, Szent Erzsébet-templom vagy a Német Lovagrend temploma (1720–1725)
• Pest, Invalidus-ház (ma a Főpolgármesteri Hivatal) (1727–1735)
• Balázsfalva, görögkatolikus székesegyház (1738)
• Magyarbél, Csáky Imre kastélya (1722–1725 között építették, barokk stílusban)
• Csáktornya, Althan-kastély (a korábban a Zrínyi család birtokában lévő várat az új tulajdonos Althan család Martinelli tevei alapján építette át.
• Fertőd, (Süttöri) vadászkastély (1721–1721)
• Jászberény, Jászkun Kerületek Székháza (ma Városi Bíróság épülete) (1741)

Emlékezete

• Budapest V. kerületében a Szervita tér 1953 és 1992 között viselte a nevét.

Jegyzetek

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 157–158. o.