Albánia kormányfőinek listája
Albánia kormányfői tiszte többnyire megegyezett a miniszterelnöki poszttal, de bizonyos történelmi szakaszokban ettől a politikai gyakorlatban eltértek. 1925. február 1. és 1928. szeptember 5. között az igazságügy-miniszter, 1946. január 1. és 1991. február 22. között a Minisztertanács elnöke töltötte be a kormányfői pozíciót.
Miniszterelnökök
Az ideiglenes vagy ügyvivő kormányfők nevét és hivatali idejét dőlt betűkkel szedjük.
| Kormányfő | Hivatali idő | Megjegyzés | |
|---|---|---|---|
| 1. | Ismail Qemali (Qemali-kormány) | 1912. november 29. – 1914. január 15. | Az ideiglenes kormány elnöke Vlora székhellyel. 1913. szeptember 18. és 1914. február 3. között Esat Toptani ellenkormányt vezetett Durrësban, az 1913. október 14-én kikiáltott Közép-albániai Köztársaság állam- és kormányfőjeként. |
| Fejzi Alizoti | 1914. január 22. – 1914. március 7. | A Központi Kormányzat elnöke. Albánia eközben, illetve már 1913. október 16-ától az osztrák–magyar, brit, francia, német, olasz, orosz és albán összetételű Nemzetközi Ellenőrző Bizottság igazgatása alatt állt. | |
| 2. | Turhan Përmeti (első Përmeti-kormány) | 1914. március 15. – 1914. szeptember 3. | Először. |
| Mustafa Ndroqi | 1914. szeptember 11. – 1914. október 5. | Az általános tanács elnöke, ideiglenes kormányfő. | |
| 3. | Esat Toptani (Toptani-kormány) | 1914. október 5. – 1916. január 27. | Toptani ugyan erőszakkal ragadta magához a hatalmat, de kormányzatát az antanthatalmak elismerték. Ellenzéke, a Krujai Szövetség már 1914 novemberében felkelést robbantott ki hatalma ellen, a kormány a fővárosba, Durrësba szorult vissza. 1915 júniusában a baráti Szerb Királyság hadserege leverte a lázadókat, de Toptani nem konszolidálhatta hatalmát. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1916 januárjában megkezdte Albánia megszállását, a kormány feloszlott.[1] |
| Aqif Elbasani | 1916. február 18. – 1916. április 14. | Ideiglenes ellenkormány vezetője Elbasan székhellyel. | |
| […] | 1916. január 28. – 1918. december 25. | Az Osztrák–Magyar Monarchia által okkupált Albánia állandó nemzeti kormány nélkül. A polgári közigazgatás feje August Kral. | |
| 4. | Turhan Përmeti | 1918. december 25. – 1920. január 30. | Másodszor. Ideiglenes kormányfő Durrës székhellyel. Ténylegesen csak 1920. február 20-án engedte át a hatalmat. |
| 5. | Sylejman Delvina | 1920. január 30. – 1920. november 20. | Tirana székhellyel. Ténylegesen csak 1920. február 20-án vette át a hatalmat, de facto működése pedig március 27-én vette kezdetét. |
| 6. | Iliaz Vrioni | 1920. december 10. – 1921. július 1. | Először. |
| 7. | Iliaz Vrioni | 1921. július 11. – 1921. október 16. | Másodszor. |
| 8. | Pandeli Evangjeli (első Evangjeli-kormány) | 1921. október 16. – 1921. december 6. | A köznyelvben Szent Egységnek nevezett koalíciós kabinet, amelynek fő feladataként az Észak-Albániát lerohanó Jugoszláviával szemben kellett megvédenie az ország területi integritását. A Nemzetek Szövetsége és a nagyhatalmi nagykövetek konferenciájának közbelépésére és a hadsereg-főparancsnok Amet Zogolli katonai sikereinek köszönhetően Észak-Albánia elszakadásának veszélye elhárult, de a mozaikos koalíciós kormány tagjai képtelenek voltak együttműködni, december elejéig sorban hagyták el a kabinetet. A kormányt a régenstanács egyik tagja, Aqif Elbasani felbujtására erőszakos puccsal buktatták meg.[2] |
| 9. | Qazim Koculi (Koculi-kormány) | 1921. december 6. | Koculi vlorai prefektust alkotmányellenes körülmények között kérték fel a kormányalakításra, de politikai támogatottság híján nem tudta kormányát megalakítani, így 12 óra elteltével miniszterelnöki kinevezéséről lemondott.[3] |
| 10. | Hasan Prishtina | 1921. december 7. – 1921. december 12. | |
| Idhomene Kosturi | 1921. december 12. – 1921. december 22. | Ügyvezető miniszterelnök. | |
| 11. | Xhafer Ypi | 1921. december 24. – 1922. november 26. | |
| 12. | Amet Zogu | 1922. december 2. – 1924. február 25. | Először. |
| Pandeli Evangjeli | 1924. február 25. – 1924. március 3. | Ügyvezető miniszterelnök.[4] | |
| 13. | Shefqet Vërlaci (első Vërlaci-kormány) | 1924. március 3. – 1924. május 27. | A nagybirtokosok érdekeit képviselő kabinet ténylegesen Amet Zogu konzervatív-centralizáló politikai céljait szolgálta ki, az országot sújtó gazdasági és belpolitikai nehézségekkel szemben eszköztelennek bizonyult. Ellenzéke Fan Noli vezetésével napirenden tartotta az égető gazdasági kérdéseket, kihasználta az április 6-ai mamurrasi incidenst és az Avni Rustemi elleni április 20-ai merényletet követő országos felháborodást. Miután maguk mellé állították a hadsereget egy részét, május 17-én kirobbant a kormányellenes fegyveres felkelés. A Vërlaci-kabinet a belpolitikai nyomás alatt megrendült, majd feloszlott.[5] |
| 14. | Iliaz Vrioni | 1924. május 27. – 1924. június 9. | Harmadszor. |
| 15. | Fan Noli | 1924. június 16. – 1924. december 24. | A vlorai Ideiglenes Kormányzóbizottság elnöke. |
| 16. | Iliaz Vrioni | 1924. december 25. – 1925. január 5. | Negyedszer. |
| 17. | Amet Zogu | 1925. január 6. – 1925. január 30. | Másodszor. |
| Pjetër Poga | 1925. február 1. – 1925. szeptember 28. | Igazságügy-miniszterként (először). | |
| Milto Tutulani | 1925. szeptember 28. – 1926. július 30. | Igazságügy-miniszterként. Egészségi állapotára hivatkozva 1925 novembere után távol maradt hivatalától, így ezt követően a köztársasági kormány de facto igazságügy-miniszter és kormányfő nélkül maradt Josif Kedhi kinevezéséig.[6] | |
| Josif Kedhi | 1926. július 30. – 1927. február 10. | Igazságügy-miniszterként.[7] | |
| Pjetër Poga | 1927. február 12. – 1927. október 21. | Igazságügy-miniszterként (másodszor). | |
| Iliaz Vrioni | 1927. október 25. – 1928. május 9. | Külügyminiszterként. | |
| Hiqmet Delvina | 1928. május 11. – 1928. szeptember 5. | Igazságügy-miniszterként. | |
| 18. | Koço Kota | 1928. szeptember 5. – 1930. március 6. | Először. |
| 19. | Pandeli Evangjeli (második Evangjeli-kormány) | 1930. március 6. – 1931. április 11. | A viszonylag nyugodalmas bel- és külpolitikai környezetben hivatalba lépő kormány főbb intézkedései közé a régóta várt, de a korrupció miatt akadozva végrehajtott földreform és a megszigorított cenzúratörvény tartozott.[8] Ezek mellett kapacitásait a nagyobb pénzügyi, politikai és katonai befolyásra törekvő Olaszország diplomáciai lépéseinek elhárítása kötötte le, de a rossz mezőgazdasági terményhozamok miatt végül az uralkodó, I. Zogu az olaszokkal való tárgyalásra, egy pénzügyi segélymegállapodás tető alá hozására utasította a kormányt. Az olasz befolyás megnövekedésének réme felzúdulást keltett Albániában, ezért a király feloszlatta az Evangjeli-kabinetet.[9] |
| 20. | Pandeli Evangjeli (harmadik Evangjeli-kormány) | 1931. április 20. – 1932. december 7. | Az újjászervezett Evangjeli-kabinet fő feladata az államcsőddel fenyegető gazdasági helyzet megoldása volt. Más reális alternatíva híján kénytelenek voltak tovább tárgyalni a segélyegyezményről az olasz kormánnyal. 1931 júliusában megszületett az újabb paktum tervezete, de ezt I. Zogu végül nem szentesítette, így 1932 során az olasz kormány fokozta a nyomást: követeléseinek sarokpontja immár a két ország vámuniója volt. 1932 decemberében az albán uralkodó ezt is elutasította, és miután az Evangjeli-kormány nem értett egyet a döntéssel, feloszlatta a kabinetet. Ebben az időszakban került sor az első nagyszabású politikai perekre, megszületett Albánia kereskedelmi törvénykönyve, korrupcióellenes vizsgálóbizottság kezdte meg működését, törvényt hoztak az iskolarendszer államosításáról.[10] |
| 21. | Pandeli Evangjeli (negyedik Evangjeli-kormány) | 1933. január 11. – 1935. október 16. | A kabinet első belpolitikai lépése az iskolák államosításának végrehajtása, a magán-, felekezeti és nemzeti iskolák bezáratása volt, de 1935-re újra lehetővé tették egyes iskolák megnyitását. Emellett, ahogy a korábbi években, a legfőbb feladat a gazdaság lábra állítása és Olaszország geopolitikai törekvéseinek elhárítása volt. A költségvetési megszorítások ellenére az államkincstár 1934-re kiürült. Az albán vezetők azonban az 1934. júniusi durrësi olasz flottademonstrációt követően sem fogadták el a pénzügyi segélyért cserébe támasztott olasz követeléseket (vámunió, albán külügyminisztérium megszűnése stb.). Bár az olasz közeledés 1935 derekára veszített militáns jellegéből, 1935 augusztusában a fieri felkelés rázta meg a politikai életet. A szervezetlen és az államhatalomra veszélytelen lázadásra adott eltúlzott reakció felháborodást szült, erre válaszul I. Zogu menesztette az Evangjeli-kormányt.[11] |
| 22. | Mehdi Frashëri | 1935. október 22. – 1936. november 9. | Először. |
| 23. | Koço Kota | 1936. november 9. – 1939. április 8. | Másodszor. |
| 24. | Shefqet Vërlaci (második Vërlaci-kormány) | 1939. április 12. – 1941. december 3. | 1939. április 7-én a fasiszta Olasz Királyság lerohanta Albániát, április 12-én Vërlacit kérték fel kormányalakításra. Április 21-én felállt, 1924 utáni második kabinetje a két ország perszonáluniójához, az albán függetlenség elvesztéséhez vezető intézkedések végrehajtója, az olasz politikai és gazdasági hegemónia készséges kiszolgálója volt. Kormányának mozgásterét szűkre szabta a III. Viktor Emánuel hatalmát képviselő Francesco Jacomoni főkormányzó kézi vezérlése. Az olasz megszállókkal és az akaratukat végrehajtó Vërlaci-kormánnyal szemben ellenállási mozgalom szerveződött, 1940-től országszerte fokozódott a nacionalista Nemzeti Front gerilla-hadviselése, 1941-től pedig a kommunista partizánok tevékenysége. Bár a Wehrmacht támogatásával Olaszország a Görögország ellen vívott háborúban meg tudta őrizni Albánia területi integritását, sőt, 1941 nyarán jugoszláviai területek annektálásával megszületett Nagy-Albánia is, ezeket az eredményeket még nacionalista körökben sem tudták a fasiszta államrend széles körű támogatásává fordítani. Az egyre gyakoribb fegyveres rajtaütésekkel, ipari szabotázsakciókkal, utcai tiltakozásokkal szemben a kormány tehetetlennek bizonyult, a Vërlaci-kabinetet az ország urai 1941. december 3-án feloszlatták.[12] |
| 25. | Mustafa Kruja | 1941. december 4. – 1943. január 19. | |
| 26. | Eqrem Libohova | 1943. január 19. – 1943. február 13. | Először. |
| 27. | Maliq Bushati | 1943. február 13. – 1943. május 13. | |
| 28. | Eqrem Libohova | 1943. május 13. – 1943. szeptember 8. | Másodszor. |
| 29. | Ibrahim Biçakçiu | 1943. szeptember 13. – 1943. október 24. | Először. Ideiglenes kormányfő. |
| 30. | Mehdi Frashëri | 1943. október 24. – 1943. november 3. | Másodszor. |
| 31. | Rexhep Mitrovica | 1943. november 5. – 1944. július 14. | |
| 32. | Fiqri Dine | 1944. július 19. – 1944. augusztus 29. | |
| 33. | Ibrahim Biçakçiu | 1944. szeptember 7. – 1944. október 27. | Másodszor. |
| 34–41. | Enver Hoxha | 1944. október 23.[13] – 1954. július 20. | De facto 1944. május 28-ától a Nemzeti Felszabadítási Főtanács vezetőségének elnöke (lásd përmeti kongresszus). 1946. január 1-jétől mint a Minisztertanács elnöke. |
| 42–53. | Mehmet Shehu | 1954. július 20. – 1981. december 18. | A Minisztertanács elnöke. Már december 17-én elhunyt, de halálának ténye csak másnap lett köztudott. |
| 54–59. | Adil Çarçani | 1981. december 18. – 1991. február 22. | A Minisztertanács elnöke, 1982. január 18-áig mint ügyvezető kormányfő. |
| 60–61. | Fatos Nano | 1991. február 22. – 1991. június 5. | Először, az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 62. | Ylli Bufi | 1991. június 5. – 1991. december 10. | Az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 63. | Vilson Ahmeti | 1991. december 10. – 1992. április 13. | Pártonkívüliként. |
| 64–67. | Aleksandër Meksi | 1992. április 13. – 1997. március 11. | Az Albán Demokrata Párt színeiben. |
| 68. | Bashkim Fino | 1997. március 11. – 1997. július 24. | Az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 69. | Fatos Nano | 1997. július 24. – 1998. október 2. | Másodszor, az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 70. | Pandeli Majko | 1998. október 2. – 1999. október 29. | Először, az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 71–72. | Ilir Meta | 1999. október 29. – 2002. február 22. | Az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 73. | Pandeli Majko | 2002. február 22. – 2002. július 31. | Másodszor, az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 74–75. | Fatos Nano | 2002. július 31. – 2005. szeptember 11. | Harmadszor, az Albán Szocialista Párt színeiben. |
| 76–77. | Sali Berisha | 2005. szeptember 11. – 2013. szeptember 15. | Az Albán Demokrata Párt színeiben. |
| 78–79. | Edi Rama | 2013. szeptember 15. – | Az Albán Szocialista Párt színeiben. |
Jegyzetek
- ↑ Pearson 2004 :82–85., 90–94.; Dervishi 2012 :8.; Fischer 2012 :11–12.; Vickers 2014 :82.; Zavalani 2015 :157.; Qafoku 2017 :21.
- ↑ Palotás 2003 :224.; Pearson 2004 :168–170., 173–176., 180–181.; Fischer 2012 :31–32.; Qafoku 2017 :64–70.
- ↑ Pearson 2004 :181.; Fischer 2012 :32.; Qafoku 2017 :72–73.
- ↑ Pearson 2004 :218.
- ↑ Pearson 2004 :217–224.; Austin 2012 :40–51.; Fischer 2012 :57–61.; Vickers 2014 :103–105.; Zavalani 2015 :190–191.
- ↑ Pearson 2004 :251–252., 260–261.; Dervishi 2012 :20.
- ↑ Pearson 2004 :260–261.; Dervishi 2012 :20.
- ↑ Pearson 2004 :315–316., 320–321.; Fischer 2012 :191–192.
- ↑ Pearson 2004 :322., 327–328.; Fischer 2012 :196–199., 204–205.
- ↑ Palotás 2003 :466.; Pearson 2004 :328–329., 334–340.; Fischer 2012 :198., 206., 209–212.
- ↑ Pearson 2004 :344., 346., 349–352., 357–361., 367–373.; Fischer 2012 :211–213., 215–219., 224–227., 239–244.; Vickers 2014 :124., 126–127.; Zavalani 2015 :210., 215–218.; Qafoku 2017 :64., 67–68.
- ↑ Pearson 2004 :462–483.; Pearson 2005 :109., 139–140., 158., 162–167.; Vickers 2014 :132–138.; Zavalani 2015 :238–242., 247–251.
- ↑ Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. 399–400. o. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
Források
A fenti táblázatok fő forrásául Owen Pearson Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939 (London, Tauris, 2004, ISBN 1-84511-013-7), valamint Albania in occupation and war: From fascism to communism, 1940–1945 (London, Tauris, 2005, ISBN 1-84511-014-5) című könyvei szolgáltak, továbbá az 1940 utáni évekhez, illetve az adatok kontrolljára másodlagos forrásként felhasználtuk a www.worldstatesmen.org online adattárát is.
- ↑ Austin 2012: Robert C. Austin: Founding a Balkan state: Albania’s experiment with democracy, 1920–1925. Toronto: University of Toronto. 2012. ISBN 9781442644359
- ↑ Dervishi 2012: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225
- ↑ Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522
- ↑ Palotás 2003: Palotás Emil: Kelet-Európa története a 20. század első felében. Budapest: Osiris. 2003. = Osiris Tankönyvek, ISBN 963-389-494-8
- ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
- ↑ Qafoku 2017: Roland Qafoku: Historia e 33 kryeministrave të Shqipërisë nga Ismail Qemali te Edi Rama (’Albánia 33 miniszterelnökének története Ismail Qemalitól Edi Ramáig’). 2. kiad. Tiranë: Onufri. 2017. ISBN 978-9928-226-63-1
- ↑ Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. London; New York: I.B. Tauris.
- ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
Ajánlott irodalom
- Klaus-Jürgen Matz, Ki mikor uralkodott, kormányzott (Uralkodók táblái a világtörténelemhez; Császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek), Budapest, Magyar Könyvklub, 2003, ISBN 963-547-849-6 – a Magyarországra vonatkozó részt Pálinkás Mihály állította össze
Kapcsolódó szócikkek
Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
