Akai kóen

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Akai kóen
Információk
Eredet Japán, Tokió, Tacsikava
Aktív évek2010–napjaink
MűfajJ-pop, alternatív rock, posztrock, avantpop
Kiadó
Tagok
Fudzsimoto Hikari
Utagava Naho
Isino Riko
Korábbi tagok
Cuno Maisza
Szató Csiaki

Az Akai kóen weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Az Akai kóen (赤い公園?, ’Piros park’) japán pop-rock együttes, melyet 2010-ben alapítottak Tokióban.

Az együttes története

A zenekar elődjét jelentő feldolgozásegyüttesben Szató Csiaki, Fudzsimoto Hikari, Utagava Naho és három osztálytársuk játszott Tokió dzsihen, Chatmonchy, Cucsija Anna és GO!GO!7188 számokat. Miután énekesük kilépett a zenekarból Szató állt a helyére, majd miután a gitárosuk is otthagyta a zenekart, helyét az alsóbb éves Cuno Maisza vette át. Az Akai kóent 2010. január 4-én alapították meg hivatalosan, Szató Csiaki énekes és billentyűs, Cuno Maisza gitáros, Fudzsimoto Hikari basszusgitáros és Utagava Naho dobos felállásban.[1] Nevük eredetileg „Kaidzsú kóen” (怪獣公園?, ’Kaidzsú park’) lett volna, ám olyan néven már más együttesek is voltak. Kezdeti tevékenységeik a helyi Tacsikava Babel koncertterem köré összpontosult. 2010 decemberében felléptek a Sinszei kamattecsan rockegyüttes által szervezett rendezvényen.

2011 januárjában szerzői kiadásban megjelentették a Hadzsimemasite (はじめまして?, ’Örvendek’) című demófelvételüket.[1] Ugyanezen év márciusában középlemezt készítettek el Bremen to Walk (ブレーメンとあるく?, ’Sétálj Brémával’) néven.[2] Októberben a Next Music from Tokyo vol 3 rendezvény keretében Kanadában koncerteztek. Ekkortájt az együttes iránt számos lemezkiadó vállalat kezdett érdeklődni, végül az EMI Music Japannel kötöttek lemezszerződést.[3]

2012. február 15-én Tómei na no ka kuro na no ka (透明なのか黒なのか?, ’Átlátszó? Fekete?’) címmel megjelent nagykiadós bemutatkozó középlemezük az EMI Music Japannél,[4] melyet a Laundry de hjóhaku vo (ランドリーで漂白を?, ’Mosodai fehérítő’) követett május 9-én. Szeptember 9-én megjelent bemutatkozó kislemezük Nozoki ana (のぞき穴?, ’Kémlelőnyílás’) névvel, melynek címadó dala a Kansai Telecasting Noroi-hó 2405 vatashi ga sinu rijú doramasorozat témazenéje volt. 2012. október 9-én a zenekar weboldalán keresztül bejelentették, hogy azonnali hatállyal szünetelteik minden zenei tevékenységüket gitárosuk, Cuno Maisza megromlott egészségi állapota miatt.

2013. március 1-jén egy Ustream-videóban bejelentették, hogy újra folytatják az együttes tevékenységeit. Július 3-án megjelent a második kislemezük Imaszara/Kósin/Szajonara va ivanai (今更/交信/さよならは言わない?, ’Ezen a késői órán/Kommunikáció/Nem fogok búcsút inteni’) néven. 2014. február 12-én újabb kislemezzel jelentkeztek Kaze ga sitteru/Hicudzsija-szan (風が知ってる/ひつじ屋さん?, ’A szél tudja/Birkaárus’) címen, melynek Kaze ga sitteru című dala a Toaru hikúsi e no koiuta animesorozat zárófőcím dala, míg a Hicudzsija-szan a Noroi-hó 2405 vatashi ga sinu rijú film témazenéje volt. A 2014. január 22-én megjelent Disney Rocks!!! Girl’s Power! válogatásalbumon feldolgozták a Kis hableány animációs filmben szereplő Part of Your World dalt. 2014. március 12-én Zettai tekina kankei/Kikkake/Tóku tóku (絶対的な関係/きっかけ/遠く遠く?, ’Abszolút kapcsolat/Ravasz/Messze távol’) címmel megjelent negyedik kislemezük, melynek Zettai tekina kankei című száma a Fuji TV Lost Days doramasorozatának témazenéje volt.

2017. augusztus 31-én az együttes énekese, Szató Csiaki kilépett a zenekarból, helyére 2018. május 4-én Isino Riko (Idol Renaissance) állt.[5]

Diszkográfia

Stúdióalbumok

# Megjelenés Cím Oricon
1 2013. augusztus 14. Kóen Debut (公園デビュー?) 27
Számlista

1. Imaszara / 2. Nozoki ana (Album Version) / 3. Cubu / 4. Kósin / 5. Taionkei / 6. Monda na / 7. Iszoge / 8. Counter / 9. Zeitaku / 10. Kui

2 2014. szeptember 24. Mórecu Rythmique (猛烈リトミック?) 27
Számlista

1. Now on Air / 02. Zettai tekina kankei (4th single) / 03. 108 / 04. Icsigo / 05. Dareka ga itteta / 06. Vatasi / 07. Dried Flower / 08. Tokyo Harbor / 09. Hicudzsija-szan (3rd single) / 10. Cider / 11. Tanosii / 12. Rója / 13. Orusuban / 14. Kaze ga sitteru (3rd single) / 15. Ki

3 2016. március 23. Dzundzsó randoszeru (純情ランドセル?) 27
Számlista

1. Ball / 2. Tokió / 3. Canvas / 4. Nisi-Tokió / 5. Short Hope / 6. Daydream / 7. Anata no ano ko / 8. Kenka / 9. 14 / 10. Hamburger! / 11. Narcolepsy / 12. Koiki / 13. Kiiroi hana / 14. Ojaszumi

4 2017. augusztus 23. Nessó Summer (熱唱サマー?) 15
Számlista

1. Chameleon / 2. Jamijo ni csócsin / 3. Aun / 4. Szaigo no hana / 5. Joker / 6. Platinum / 7. Koi to uszo / 8. Semi-long / 9. Bear / 10. Hora / 11. Journey / 12. Júkanna no kodomo


5 2020. április 15. The Park 13
Számlista

1. Mutant / 2. Kon ni hana / 3. Junkie / 4. Zettaireido / 5. Unite / 6. Sonatina / 7. Chiffon Girl feat. Pecori / 8. Joru no kóen / 9. Akebono / 10. Lilt of Mantra / 11. Yumeutsutsu

Válogatásalbumok

# Megjelenés Cím Oricon
1 2018. február 14. Szekihan (赤飯?) 23
Számlista

1. Now on Air / 2. Koiki / 3. Imaszara / 4. Cider / 5. Koi to uszo / 6. Number Six / 7. Kiiroi hana / 8. Kaze ga sitteru / 9. Katamari / 10. Jamijo ni csócsin / 11. Nozoki ana / 12. Hicudzsija-szan / 13. Nisi-Tokió / 14. Zettai tekina kankei / 15. Chameleon / 16. Canvas / 17. Laundry / 18. Tómei / 19. Daydream / 20. Kósin / 21. Tokió / 22. Journey

Középlemezek

# Megjelenés Cím Oricon
Független kiadós
1 2011. március Bremen to Walk (ブレーメンとあるく?) -
Számlista

1. Zutto / 2. Jona jona / 3. Vatasi / 4. Kóen / 5. Hatena / 6. Fukurjúen / 7. Fujakeru

Nagykiadós
1 2012. február 15. Tómei na no ka kuro na no ka (透明なのか黒なのか?) 89
Számlista

1. Katamari / 3. Tómei / 5. Uruoi no hito / 7. Fukurjúen / 9. Szeikimacu

2 2012. május 9. Laundry de hjóhaku vo (ランドリーで漂白を?) 70
Számlista

2. Number Six / 4. Jona jona / 6. Csinomeguri / 8. Laundry / 10. Nani vo iu

3 2019. október 23. Kienai (消えない?)
Számlista
1. Kienai / 2. Highway Cabriolet / 3. Rinrin ranran / 4. Heisei / 5. Yo-Ho

Kislemezek

# Megjelenés Cím Oricon
1 2012. szeptember 19. Nozoki ana (のぞき穴?) 89
Számlista

1. Nozoki ana / 2. Muszume

2 2013. július 3. Imaszara/Kósin/Szajonara va ivanai (今更/交信/さよならは言わない?) 40
Számlista

1. Imaszara / 2. Kósin / 3. Szajonara va ivanai (Oda Kazumasza feldolgozás) / 4. Imaszara (inst) / 5. Kósin (inst) / 6. Szajonara va ivanai (inst)

3 2014. február 12. Kaze ga sitteru/Hicudzsija-szan (風が知ってる/ひつじ屋さん?) 49
Számlista

1. Kaze ga sitteru / 2. Hicudzsija-szan / 3. Pop Star (Hirai Ken feldolgozás) / 4. Kaze ga sitteru (inst) / 5. Hicudzsija-szan (inst) / 6. Pop Star (inst) / 7. Macsa Pon! Vari to Pon! Jappari Pon!
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Kaze ga sitteru Music Video+Dzsónecu kóen dokumentumfilm

4 2014. március 12. Zettai tekina kankei/Kikkake/Tóku tóku (絶対的な関係/きっかけ/遠く遠く?) 20
Számlista

1. Zettai tekina kankei / 2. Kikkake / 3. Tóku tóku (Makihara Norijuki feldolgozás) / 4. Zettai tekina kankei (inst) / 5. Kikkake (inst) / 6. Tóku tóku (inst)
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Zettai tekina kankei Music Video+Dzsónecu kóen dokumentumfilm

5 2015. november 25. Koiki 74
Számlista

1. Koiki / 2. Detarame / 3. La La La Love Song (Kuboto Tosinobu feldolgozás)
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Koiki Music Video+Dzsónecu kóen dokumentumfilm

6 2016. február 24. Canvas 51
Számlista

1. Canvas
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Akai kóen tai Vans Tour 2015

7 2017. február 15. Jamijo ni csócsin (闇夜に提灯?) 44
Számlista

1. Jamijo ni csócsin / 2. Hótó
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Rock in Japan Festival 2016 Live eizó

8 2017. május 19. Koi to uszo (恋と嘘?) 51
Számlista

1. Koi to uszo / 2. Super Happy Song
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 2016-nen 6-cuki 16-nicsi „Akai kóen Manuman Tour 2016: Szakimidare Night?” jori Canvas Short Hope Hamburger Live eizó+Dzsónecu kóen dokumentumfilm

9 2017. június 21. Journey 57
Számlista

1. Journey / 2. Iccsomae
DVD (a korlátozott példányszámú kiadásnál) 01 Akai kóen One-Man Tour 2016: Szakimidare Night? Kiiroi hana Ojaszumi Daydream Live eizó+Dzsónecu kóen dokumentumfilm

10 2020. január 29. Zettaireido (絶対零度?) 37
Számlista

1. Zettaireido / 2. Sea / 3. Zettaireido(TV Size Version)※kizárólag a korlátozott példányszámú kiadáson / 4. Zettaireido(Instrumental) / 5. Sea(Instrumental)

Demófelvételek

# Megjelenés Cím
1 2011. január Hadzsimemasite (はじめまして?)
Számlista

1. Tómei / 2. Coward

Közreműködések

# Megjelenés Cím Oricon
1 2014. január 22. Disney Rocks!!! Girl’s Power! 96
Számlista
1. Mickey Mouse March (hy4 4yh) / 2. Supercalifragilisticexpialidocious (Dempagumi.inc) / 3. Asza no fúkei (tricot) / 4. Under the Sea (Dorothy Little Happy) / 5. Someday My Prince Will Come (BiS) / 6. Colors of the Wind (Imai Aszami) / 7. Chim Chim Cher-ee (Tokió dzsosirjú) / 8. Heigh-Ho (Kaneda Tomoko) / 9. Bibbidi-Bobbidi-Boo (Óta Emiri) / 10. Part of Your World (Akai kóen) / 11. Kimi mo toberu jo! (Siraisi Rjóko) / 12. Bidzso to jadzsú (Gacharic Spin) / 13. Halloween Town e jókoszo (Zaq) / 14. A Whole New World (Kuroszaki Maon) / 15. Minna Star! (Up Up Girls (kakko kari)) / 16. Csiiszana szekai (Tsuri Bit, Fukuhara Kaori to RAB, Yuri Kari, A Fairy Mutes Uh, Maika Leboutet, Kagaja Hacumi, Qoo Bee Little, PLC, Flap Girls’ High School) / 17. Hosi ni negai vo (Minnie Mouse)

Videóklipek

Rendező Dal
Tanabe Hidenobu Tómei, Nozoki ana, Laundry, Kósin, Imaszara, Kaze ga sitteru
Tamukai Dzsun Zettai tekina kankei

Díjak

  • iTunes Japan Sound of 2012 – „10 előadó, aki várhatóan áttörést fog hozni ebben az évben”[6]

Források

  1. a b デビュー僅か4日でさいたまスーパーアリーナのステージに立つ 2012年最注目バンド"赤い公園"メジャー・デビュー決定!. mFound, 2011. december 16. (Hozzáférés: 2013. május 23.)
  2. BEEAST太鼓判シリーズ第6弾アーティスト『赤い公園』. Web Rock Magazine BEEAST. デジタル・シネマ・サービス. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  3. 2012年インディロックニューカマー特集. HMV ONLINE. ローソンHMVエンタテイメント. (Hozzáférés: 2012. április 24.)
  4. 赤い公園、ギター津野米咲の体調不良により当面の活動休止. タワーレコード, 2012. október 9. (Hozzáférés: 2013. május 23.)
  5. https://natalie.mu/music/news/280883
  6. iTunesが“2012年ブレイクが期待できる新人アーティスト10組”を発表!. CDジャーナル. 音楽出版社. (Hozzáférés: 2012. április 24.)

További információk

Nemzetközi katalógusok
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál
  • Japán Japán-portál